Atlétikai vb: Gyurátz Réka nem jutott döntőbe női kalapácsvetésben

Vágólapra másolva!
2017.08.05. 14:42
null
Gyurátz Réka a 16. helyen végzett (Fotó: All-athletics.com)
Nem sikerült jól az első két szám hétpróbázónknak, Krizsán Xéniának és Zsivoczky-Farkas Györgyinek a londoni atlétikai világbajnokság második napján, Gyurátz Réka pedig lemaradt a női kalapácsvetés döntőjéről, de neki a tapasztalatszerzés volt a lényeg a felnőttek között.

 

A londoni atlétikai világbajnokság második napján három magyar sportoló is elkezdte a versenyeket, Krizsán Xénia és Zsivoczky-Farkas Györgyi a hétpróbázók első két számában, százméteres gátfutásban és magasugrásban mérte össze erejét a mezőnnyel, Gyurátz Réka pedig női a kalapácsvetés selejtezőjében indult.

A két hétpróbázó ugyanabban a futamban indult száz gáton, ahol Krizsán harmadik lett 13.70-nel, Zsivoczky-Farkas pedig nyolcadik 14.05-tel, ezzel előbbi 14., utóbbi 26. volt a 31 fős mezőnyben. Magasugrásban is egy csoportba kerültek, amelyben mindketten 177 centivel végeztek, elmaradva egyéni legjobbjuktól, így elmondható, hogy összességében nem kezdték jól a kétnapos versenyszám első napját hétpróbázóink, egyelőre a középmezőnyben vannak, Krizsán a 15., Zsivoczky-Farkas a 20. helyen áll.

Gyurátz Réka ugyan 67.48-as dobással nem jutott be a női kalapácsvetés döntőjébe, de 21 évesen nincs oka panaszra, hiszen három helyet javított két évvel ezelőtti, pekingi teljesítményén, és még idén is a tapasztalatszerzés volt a célja.

„A 16. helyezéssel elégedett vagyok, a dobással viszont nem annyira, mert jobb formában éreztem magam – mondta a Nemzeti Sportnak Gyurátz. – Szerintem tudtam volna nagyobbat is dobni, és nem hiszem, hogy elizgultam volna, de bevallom, egy kicsit megzavart, hogy a két bemelegítő dobásom is érvénytelen volt, és az első versenydobásom is a hálóba ment.”

Bár az ég a verseny közepén egyszer csak leszakadt, és ömlött az eső, Gyurátz szerint a dobókör (az eredményesség egyik kritikus pontja) nemhogy csúszott, hanem még vizesen is fogott, tehát ezen nem múlt semmi. A 21 éves dobóatléta egyébként bal oldali bokasérülés után jött vissza, ami azért is kellemetlen, mert a kalapácsvetők azon forognak, és eddig fájt, ha talpélen kellett forognia, ami a kalapácsvetés legfontosabb technikai része.

„Szerencsére ez már a múlté, nem éreztem semmi fájdalmat, és próbáltam is kizárni – folytatta Gyurátz. – Nem szoktam ekkora tömeg előtt versenyezni, és nagyon jó volt, hatalmas élmény! Erre felkészítettek az edzőim is, akik már az első nap este kijöttek, és látták a telt házat, de mondták, hogy mindent zárjak ki.”

Gyurátz Rékának innentől kezdve már csak felnőtt versenyei lesznek, de szerinte az is szép teljesítmény, hogy 21 évesen már ki tudott jutni Londonba.

„Itt viszont nagyon erős a mezőny, hogy erős dobás kellett volna a döntőhöz, de ebbe is bele kell szokni, mert hamarosan én is döntőbe szeretnék jutni – tette hozzá Gyurátz. – Métereket nem tűztem ki a verseny előtt, mert csak stresszelném magam. Tudom, mert régen csináltam, de nem jött be, nem volt rám jó hatással. Most a helyezés összejött, az eredmény nem, de elégedett vagyok, mert ez a 16. hely azért nem olyan rossz. Lesz ez jobb is.”

A női kalapácsvetés selejtezőkét a meglepetésre nem a világcsúcstartó lengyel Anita Wlodarzyk nyerte, hanem honfitársa, Malwina Kopron 74.97-tel, az utolsó döntőt érő dobás pedig 70.33 volt. Egyébként három lengyel lesz a hétfői fináléban.

Luckenkemper629
Luckenkemper629

Az atlétikai világbajnokság vasárnap délelőtti selejtezőit a férfi súlylökők kezdték, a legjobb eredményt az új-zélandi Tomas Walsh érte el idei legjobbjával (22.14 méter), megelőzve a német David Storlt (21.41) és a lengyel Michal Haratykot (21.27).

Férfi 400 méteren a botswanai Isaac Makwala érte el a legjobb időt (44.55 másodperc), a címvédő és olimpiai bajnok dél-afrikai Wayde van Niekerk 45.27-tel a 16. idővel elődöntős.

Női 100 méteren a csinos német Gina Lückenkemper egyéni legjobbját futotta (10.95), a jamaicai olimpiai bajnok Elaine Thompson, illetve az olimpiai 2. , vb-3. amerikai Tori Bowie ugyanolyan idővel (11.05) az 5., míg a vb-ezüstérmes holland Dafne Schippers 11.08-cal a 7. időt futotta.

Női hármasugrásban a kazak Olga Rikapova (14.57) öt centivel előzte meg a venezuelai Yulimar Rojast a kvalifikációban (14.52).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik