Atlétikai vb: bemutatták a magyar csapat szerelését – galéria, videó

Vágólapra másolva!
2023.06.07. 13:16
A Lantos Mihály Sportközpontban leplezték le, milyen sportruházatban szerepelnek a mieink az év legnagyobb magyar sporteseményén, az atlétikai világbajnokságon. 
Bemutatták az atlétikai válogatott vb-formaruháját (Fotó: Árvai Károly)
 A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Bemutatták az atlétikai válogatott vb-formaruháját (Fotó: Árvai Károly) A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

Ünnepélyesség és sportosság keveredett a Lantos Mihály Sportközpontban, hiszen a nemrég megújított csarnokborításának jellegzetes gumi illatában ezúttal kivételesen öltönyös sportvezetők jelentek meg. A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ)képviselőiugyanis szerdán délelőtt elmondták, milyen megállapodásokat kötötteka hazai rendezésű világbajnokságelőtt. Az új sportszergyártói szerződés mellett hivatalos táplálékkiegészítő és ásványvíz partnere is lett a válogatottnak.

Az esemény nyitó beszédét Gyulai Miklós a MASZ elnöke tartotta, aki elmondta, a magyar atlétika elmúlt 125 évének egyik, ha nem a legfontosabb évében járunk, hiszen a hazai rendezésű világbajnokság példátlan lehetőségeket nyújt a sportágnak, ugyanakkor hatalmas kihívás elé is állítja a szervezőket és a sportolókat is.



Tőle Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár vette át a szót: „Az a cél, hogy minden idők legjobb atlétikai világbajnokságát rendezze Magyarország. Már több mint 180 000 jegy elkelt az eseményre, és a két, atlétikát népszerűsítő program is rendkívül sikeres, hiszen a Hétköznapi Hősök és a Sulihőskeretében is rengetegen megmozdultak, utóbbi pedig nagyjából tízezer gyermeknek teremt lehetőséget arra, hogy a helyszínen szurkolhasson majd augusztusban a vébén– mondta Schmidt. – A világszínvonalú stadion a világbajnokság után is az atlétikát hivatott kiszolgálni, a körülötte lévő szabadidős tevékenységeknek helyet adó parkkal együtt.”

Deutsch Péter, a Budapest ZsivótzkyGyula Programiroda igazgatója, és SpirievAttila, a sportszakmai vezetője is felszólaltak. Deutsch abbéli örömét fejezte ki, hogy az eseménynek a Lantos Mihály Sportcentrum ad otthont, hiszen a kormányzati támogatásoknak és a közös munkának köszönhetően a létesítmény teljesen megújult, és a leggyorsabb teljesítményre lehetőséget biztosító Mondo-borításkerült a csarnokba. Ezután bejelentette, a MASZ megállapodást kötött a 4F sportszergyártóval, ami a válogatott teljes körű ellátásáért figyel, a táplálékkiegészítőket a NUTRI8, az ásványvizet a The kopjarywaterszállítja majd a csapatnak.

KOVÁCS-GARAMI IS INDULHAT

Spiriev jelentette be, hogy Kovács-Garami Katalin kvalifikált maratonfutásban, és hozzátette, hogy az utcai versenyzők (maraton, gyaloglás) kvalifikációjának május 31-i zárásakor négy magyar hely volt biztos, gyaloglásban Helebrandt Máté, illetve Madarász Viktória és Récsei Rita, valamint a maraton országos csúcstartója, Szabó Nóra révén.

Spirievhozzátette, a tömegesítés, a minél több ember megszólítása a fontos, hogy az atlétika tovább fejlődhessen, majd elmondta, büszke rá, hogy a magyar válogatott minden bizonnyal rekordlétszámmal lesz jelen a vébén, ugyanis több mint harminc sportolónknak van nagyon jó esélye kvalifikálni.

A beszédek után következett az esemény fő attrakciója, a magyar gátfutó olimpikon, Kozák Luca vezetésével hét atléta mutatta be testközelből, milyen lett az új egyenruha.

Ezt követően Baji Balázs, korábbi világbajnoki bronzérmes gátfutó szólt a jelenlévőkhöz: „Vérzik a szívem, hogy nem aktív atlétaként veszek részt a világbajnokságon, de a legfontosabb, hogy egy ilyen csodás eseményen a sportolók kényelmesen és büszkén hordhassák a címeres mezeket. Nagyon sok sikert kívánok, tegyetek minket büszkévé”– szólt a mellette álló atlétákhoz Baji.

Az esemény zárásaként az újságírók is megtekinthették a sportközpontot, és meggyőződhettek róla, valóban adva vannak a feltételek a világbajnokságra való felkészüléshez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik