HIRDETÉS
HIRDETÉS
VINCZE SZABOLCS (Berlin), HARMATH ÁKOS (Budapest) 2018.08.10 21:50 Frissítve: 2018.08.10 23:23

Atlétikai Eb: francia siker 110 gáton, Baji a 8.

A Berlinben zajló atlétikai Európa-bajnokság férfi 110 méteres gátfutószámának döntőjébe Baji Balázs a hatodik legjobb idővel került be, a hetes pályán állt be a rajtgépbe, s végül a 8. helyen ért célba. Napi összefoglaló.

HIRDETÉS

 

Baji (jobbra) a hatodik legjobb idővel került a döntőbe (Fotó: Szabó Miklós)

Bajinak nem sikerült jól a rajt, és ezúttal elmaradt az elődöntőben látott jó hajrá is, végül 13.55-ös idővel a 8. helyen ért célba.

Célfotóval a francia Pascal Martinot-Lagarde győzött a nagy esélyes orosz Szergej Subenkov előtt, 13.17-es időt írtak mindkettejük neve mellé. A harmadik a spanyol Orlando Ortega lett 13.34-cel.

Baji az elődöntő után azt mondta, ha 13.20-szal kezdődik az ideje, akkor boldog lesz – s tegyük hozzá, a vágyott idővel bronzérmes is lehetett volna.

„Ebben a mai napban az volt az egyetlen pozitív, hogy a harmadik Európa-bajnoki döntőmben futhattam, igaz, ott viszont messze elmaradt a vártaktól a teljesítményem. Az állapotommal nincs baj, de ez nem az én napom volt. Az utolsó pillanatig reménykedtem, hogy elő tudok varázsolni valamit, nem sikerült.”

„Jól kezdtem, az első pár gátam jó volt, és próbáltam abban a ritmusban maradni, ám közben kicsit hátrébb kerültem, és döntenem kellett, hogy vagy minden marad így, s akkor a befutok valahol a végén, vagy ráteszek egy lapáttal, amiben mindig benne van a hiba. Egy lapra tettem fel mindent, és nem jött be. A végén még volt egy csúnya hibám, letalpaltam a gátat és kizökkentem a ritmusból” – mondta Baji Balázs a finálét követően.

A női 400 gáttal kezdődtek a futódöntők péntek este Berlinben, s a végig izgalmas finálét a svájci Léa Sprunger (54.33) nyerte szűk két tizeddel megelőzve az ukrán Anna Rizsikovát (54.51), a bronzérem pedig a brit Meghan Beesley (55.31) nyakába került.

A férfi 400 síkfutást a brit Matthew Hudson-Smith nyerte 44.78-as idővel, megelőzve a belga Borlée fivéreket: Kevin lett az ezüstérmes (45.13), Jonathan a harmadik (45.19).

Női 800 méteren az ukrán Natalija Priscsepa győzött a francia Rénelle Lamote előtt, a harmadik az ukrán Olha Ljahova lett.

Bajiék fentebb már taglalt fináléja után a férfiak 1500-as döntője zárta a pénteki programot, és ismét Ingebrigtsen-győzelem született: miután Henrik 2012-ben, majd Filip 2016-ban már diadalmaskodott ebben a számban, most a legkisebb fiú, a 17 éves Jakob is megnyerte – mindhárman ott voltak amúgy a mezőnyben és az utolsó százra fordulva még úgy nézett ki, hogy akár családi dobogó is lehet. Ez elmaradt, a jól hajrázó Marcin Lewandowski lett a második, megelőzve a brit Jake Wightmant.

A női magasugrás döntője rendkívül izgalmas versenyt hozott, végül az orosz Marija Laszickene 200 centis ugrással győzött, míg a bolgár Mirela Demireva lett a második szintén 200 centivel, de több rontott kísérlettel. A bronzérem a 196 centit teljesítő német Marie-Laurence Jungfleisché.

A női hármasugróknál a görög  Paraszkevi Papahrisztu győzött (14.60 m) a német Kristin Gierisch (14.45) és a spanyol Ana Peleteiro (14.44) előtt.

A férfi után női gerelyhajításban is hazai aranyérem született: Christin Hussong elsőre demoralizálta a mezőnyt, 67.90-es egyéni legjobbja egyben Európa-csúcs és Európa-bajnoki rekord is, amelyet a cseh Nikola Ogrodníková közelített meg a legjobban: több mint hat méterrel elmaradva, 61.85-tel lett a második, a litván Liveta Jasiunaite (61.59) meg a harmadik.

ATLÉTIKAI EURÓPA-BAJNOKSÁG, BERLIN
Esti program
19.10:
férfi 110 m gát, elődöntő (Baji Balázs a 6. helyen döntős)
19.20: női magasugrás, döntő: 1. Marija Laszickene (orosz) 200 cm, 2.
Mirela Demireva (bolgár) 200, 3. Marie-Laurence Jungfleisch (német) 196
19.35: férfi 800 m, elődöntő
19.55: női 200 m, elődöntő
20.10: női hármasugrás, döntő: 1. Paraszkevi Papahrisztu (görög) 14.60 m, 2. Kristin Gierisch (német) 14.45, 3. Ana Peleteiro (spanyol) 14.44
20.20: hétpróba, 800 m: Krizsán Xénia megnyerte a számot, Zsivoczky-Farkas Györgyi sérülés miatt visszalépett – A hétpróba végeredménye: 1. Nafissatou Thiam (belga) 6816 pont, 2. Katarina Johnson-Thompson (brit) 6759, 3. Carolin Schäfer (német) 6602, …7. Krizsán Xénia 6367
20.25: női gerelyhajítás, döntő: 1. Christin Hussong (német) 67.90 m, 2. Nikola Ogrodníková (cseh) 61.85, 3. Liveta Jasiunaite (litván) 61.59
20.50: női 400 m gát, döntő: 1. Léa Sprunger (svájci) 54.33, 2. Anna Rizsikova (ukrán) 54.51, 3. Meghan Beesley (brit) 55.31
21.05: férfi 400 m, döntő: 1 Matthew Hudson-Smith (brit) 44.78, 2. Kevin Borlée (belga) 45.13, 3. Jonathan Borlée (belga) 45.19
21.20: női 800 m, döntő 1. Natalija Priscsepa (ukrán) 2:00.38, 2. Rénelle Lamote (francia) 2:00.68, 3. Olha Ljahova (ukrán) 2:00.79
21.35: férfi 110 m gát, döntő: 1.
Pascal Martinot-Lagarde (francia) 13.17, 2. Szergej Subenkov (orosz)13.17, 3. Orlando Ortega (spanyol) 13.34, …8. Baji Balázs 13.55
21.50: férfi 1500 m, döntő: 1. Jakob Ingebrigtsen (norvég) 3:38.10,
2. Marcin Lewandowski (lengyel) 3:38.14, 3. Jake Wightman (brit) 3:38.25

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.12.09 22:53:00

Atlétika CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Az atlétika örök és felülmúlhatatlan, a természetes mozgásokkal kapcsolatos gyermeki álmaink legvalószínűbbnek tetsző megtestesítője.

2018.12.06 11:41:04

Atlétika VINCZE SZABOLCS (Monte-Carlo)

„Atlétáink öt éven át semmi másra sem fognak készülni, csak arra, hogy ott lehessenek.”

2018.12.04 23:47:33

Atlétika L. PAP ISTVÁN

NS-VÉLEMÉNY. A vizes vb óta tudjuk, hogy a makett sem feltétlenül kevés.

2018.11.23 14:14:22

Atlétika SZALAY PÉTER

„Gyorsan hatott, és nekem akkor pontosan arra volt szükségem, hogy kiszakadjak a valóságból.”

2018.11.14 22:43:57

Atlétika MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. Hogy önmagában Johnson lebukása mekkora esemény volt, annak érzékeltetésére, megemlíteném: a Reuters hírügynökség egy összefoglalójában azt írta, „…ez a nap változtatta meg az olimpiát és a sportot – örökre”.

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS