Atlétika: visszavonul Sebrle, olimpiai bajnok cseh tízpróbázó

Vágólapra másolva!
2013.06.21. 15:46
Sorozatos sérülései miatt pénteken bejelentette visszavonulását Roman Sebrle, olimpiai bajnok cseh tízpróbázó.
„Nem gondoltam, hogy a döntés meghozatala és bejelentése ilyen nehéz lesz. Kemény dolog ez” – fogalmazott a 38 éves, korábbi világcsúcstartó atléta, aki elárulta: az utolsó csepp a pohárban saroksérülése volt, amely miatt a tavalyi londoni játékokat is ki kellett hagynia. Eredetileg úgy tervezte, hogy az augusztusi, moszkvai világbajnokság lesz az utolsó versenye.A hivatásos katona Sebrle a 2004-es athéni olimpián nyerte meg a számot, amelyben 11 éven át, egészen tavalyig a világrekordot is tartotta. Emellett 2007-ben, az oszakai vb-n is diadalmaskodott, és két Eb-címet is begyűjtött.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik