Atlétika: Pars–Fajdek csata várható a Gyulai István Memorialon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.20. 13:41
Az olimpiai bajnok Pars Krisztián és a világbajnok lengyel Pawel Fajdek az idei Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjon is összecsap egymással, ráadásul a férfiaké mellett a nők kalapácsvető mezőnye is világszínvonalú lesz a most először kétnapos (július 17-18.) székesfehérvári viadalon – közölték a szervezők az MTI-vel.


Pars és Fajdek közül utóbbi van jobb formában, a kétszeres vb-győztes lengyel 81.71 méterrel vezeti az idei ranglistát, és az öt legjobb 2016-os eredmény mindegyike az ő nevéhez fűződik. A londoni játékok magyar bajnoka ebben az évben sérülésekkel bajlódott, áprilisban műtéten is átesett, ám már ismét teljes intenzitással edz.

Pars és Fajdek közül utóbbi van jobb formában, a kétszeres vb-győztes lengyel 81.71 méterrel vezeti az idei ranglistát, és az öt legjobb 2016-os eredmény mindegyike az ő nevéhez fűződik. A londoni játékok magyar bajnoka ebben az évben sérülésekkel bajlódott, áprilisban műtéten is átesett, ám már ismét teljes intenzitással edz.

Kettejük tavalyi székesfehérvári csatáját Fajdek nyerte 83.12 méteres versenycsúccsal.

A mezőnyben ott lesz a tavalyi vb-n a dobogóról Parsot leszorító, szintén lengyel Wojcieh Nowicki is, míg a magyar színeket még Pásztor Bence és Hudi Ákos képviseli.

A nőknél a tavaly világcsúcsot javító, vb-győztes, ugyancsak lengyel Anita Wlodarczyk a legnagyobb sztár, aki az elmúlt időszakban uralta a kalapácsvetés mezőnyét, és magasan a legnagyobb esélyese a riói olimpiának is. Mellette a korábbi világrekorder német Betty Heidler emeli a verseny színvonalát.

A magyarok közül az országos csúcstartó Orbán Éva és az ifjúsági világbajnok Gyurátz Réka lép majd dobókörbe.

Az idén először kétnapos Gyulai Memorial műsorában 19 nemzetközi versenyszám szerepel, ilyen sokat még nem rendeztek a nagydíj 2011 óta íródó történetében. Emellett lesznek nemzeti versenyszámok is.

Idén sem marad ki a programból a hagyományosan nagy népszerűségnek örvendő „TE mennyit futsz 100-on?” elnevezésű verseny, amelyben bárki kipróbálhatja, mennyi idő alatt teljesíti a klasszikus távot.

Jegyek a Ticket Express országos hálózatában, illetve a tex.hu oldalán kaphatók. Az előnapra a belépés ingyenes.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik