Atlétika: parádés mezőny a Gyulai István Memorialon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.06.05. 21:28
Az idén is parádés mezőny lesz a negyedik Gyulai István Memorial-Atlétikai Magyar Nagydíjon, amelyre többek között Carmelita Jeter világbajnok sprinter, illetve Ivan Uhov olimpiai bajnok magasugró is elfogadta a meghívást.

A július 8-án, az idén először Székesfehérváron sorra kerülő verseny csütörtöki sajtótájékoztatóján Spiriev Attila sportigazgató elmondta, hogy Carmelita Jeter, minden idők második leggyorsabb női sprintere már tavaly is bizonyította klasszisát, amikor a Puskás Ferenc Stadionban nagy hátrányból nyert 11.07 mp-cel 100-on. Az idén is jó formában kell futnia a sikerhez, ugyanis a mezőnyben ott lesz többek között a bolgár Európa-bajnok, Ivet Lalova is.Carmelita Jeter, minden idők második leggyorsabb női sprintere már tavaly is bizonyította klasszisát, amikor a Puskás Ferenc Stadionban nagy hátrányból nyert 11.07 mp-cel 100-on. Az idén is jó formában kell futnia a sikerhez, ugyanis a mezőnyben ott lesz többek között a bolgár Európa-bajnok, Ivet Lalova is.

Jeter mellett a legnagyobb külföldi név egyértelműen Ivan Uhové. Az oroszok 28 éves londoni ötkarikás bajnoka fedett pályán 242 centiméteres egyéni csúccsal rendelkezik, s ettől szabadtéren sem marad el sokkal, ugyanis 241 az egyéni legjobbja, ráadásul ez utóbbit idén májusban érte el, így júliusban is jelentős eredményt lehet várni tőle.

Kiváló versenyt hozhat a férfi 110 gátasok futása is, melyben a fedett pályás Eb-negyedik Baji Balázs nagyon erős mezőnyben méretheti meg magát, többek között az amerikai vb-győztes és olimpiai második Jason Richardsson ellen.

Nagy visszatérője is lesz a viadalnak, méghozzá a 2004-es olimpián második magyar diszkoszvető, Kővágó Zoltán személyében, aki eltiltása után Székesfehérváron versenyez majd először. A 2011-es Gyulai Memorialon 69.50 méteres eredménnyel győztes Kővágó ellenfelei között lesz többek között a korábbi olimpiai és világbajnok észt Gerd Kanter, valamint a jelenlegi legnagyobb magyar tehetség, a tavaly junior Eb-aranyérmes Szikszai Róbert is, aki az idén már 63.20 méterre javította egyéni csúcsát, amivel kijutott a szabadtéri Európa-bajnokságra.

A verseny a férfiaknál már tavaly az egyik állomása volt a nemzetközi szövetség (IAAF) kalapácsvető sorozatának, az idén pedig női szakág képviselőinek sorozata is „megáll" a viadalon. A férfiaknál a legnagyobb sztár a londoni olimpiai bajnok Pars Krisztián lesz ezúttal is, míg a nőknél a világcsúcstartó német Betty Heidler. Utóbbi számban a vb-nyolcadik és Eb-hetedik Orbán Évától várható a legjobb hazai eredmény.

A Gyulai Memorialon már hagyomány a „Te mennyit futsz 100-on?" versengés, melyre ugyanakkor most először nem a helyszínen, hanem a verseny honlapján keresztül lehet jelentkezni, amatőr és haladó kategóriában. A kategóriák döntőit a nemzetközi program keretében rendezik majd meg.

A versenyre a jegyek a mai naptól kaphatóak a Ticket Express országos hálózatában, illetve honlapján.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik