Atlétika: nyolcról hat évre mérsékelték Fazekas eltiltását

Vágólapra másolva!
2012.10.12. 14:32
Fazekas Róbert diszkoszvető doppingmintájában a londoni olimpia előtt találtak tiltott szert, ami után nyolcéves eltiltást kapott. Ma tartották a sportoló tárgyalását másodfokon a dopping fellebbviteli bizottság előtt.

A dopping fellebbviteli bizottság mai tárgyalásán bizonyítottnak látták, hogy Fazekas Róbert az általa fogyasztott, legálisan a kiskereskedelemben megvásárolható táplálékkiegészítő miatt bukott meg a doppingellenőrzés során. Ennek a ténynek az ismeretében a bizottság megállapította, hogy Fazekas Róbert szándékosan nem doppingolt. Bizonyítást nyert, hogy szervezetébe gondatlanság miatt került a tiltott szer. A fellebbviteli bizottság a zéró toleranciára hivatkozva nem mentette fel az atlétát, de büntetését hat évre mérsékelte – tudósított a tárgyalásról a nyugat.hu internetes portál.nyugat.hu internetes portál.

„A bizottság mai üléséről és a született határozatról nem beszélhetek addig, amíg arról írásos értesítést nem kaptam, hiszen az ülésen és a technikai döntésben nem vettem részt – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online kérdésére Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője. – Én is úgy hallottam, hogy az említettek miatt hat évre mérsékelték az eltiltást, de hangsúlyozom, ezt a hírt hivatalosan csak az írásos értesítés után erősíthetem meg, amire néhány napot még várni kell."

A 37 éves atléta szempontjából már csak erkölcsi jelentősége volt a mai döntésnek, hiszen aligha valószínű, hogy hat év múlva visszatérne, vagyis kijelenthető, hogy befejeződött a pályafutása.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik