Atlétika: Négy, plusz-mínusz egy – Baji edzője ezt írta a döntő előtt

VINCZE SZABOLCS (LONDON)VINCZE SZABOLCS (LONDON)
Vágólapra másolva!
2017.08.08. 13:12
null
A történelmi bronzot nyerő futó későn érő versenyző, de hajlandó mindennap megdolgozni a sikerért
Baji Balázs és edzője, ifjabb Tomhauser István úgy érkeztek a londoni világbajnokságra, hogy idén végre tényleg meglehet a régóta vágyott világbajnoki döntő. Aztán a célok menet közben megváltoztak, miután a versenyző fordulóról fordulóra jobb lett. A történelmi bronzérem az edző szemszögéből.

Ifjabb Tomhauser István, Baji Balázs edzője elárulta, hogy menet közben, amikor látta versenyzője mozgását és teljesítményét – nemcsak a pályán, hanem például már a bemelegítésnél is –, kissé eltolódtak a hangsúlyok a londoni világbajnokságon.

Láttam, mennyire viszi a lába, milyen kicsattanó formában van, így a célok is átértékelődtek – mondta a Nemzeti Sportnak Tomhauser. – És ahogy én is láttam, úgy ő is érezte, hogy most minden a helyén van, ami megnyugtatta és önbizalmat adott neki."

A cél eleinte az volt, hogy Baji jusson a fináléba, de abban biztosak voltak, hogy ha már ott van, és nem hibázik nagyot, akkor az ötödik-hatodik hely mindenképpen reális lehet. Csak míg a magyar sprinter önbizalma egyre nagyobb lett, a riválisok körről körre elbizonytalanodtak.

Most már bevallhatom, de a döntő előtt küldtem haza egy üzenetet, amelyben csak ennyit írtam: négy, plusz-mínusz egy – mesélte Tomhauser. – Ezt persze nem mondtam neki, nem akartam felesleges terhet rakni a vállára, így aztán egyáltalán nem is beszéltünk eredményről, helyezésről. Feladatként tekintettünk a világbajnokságra, és benne a döntőre, amelyet meg kell oldani."

Tomhauser szerint azt, hogy egy ilyen szituációban is laza tudjon maradni a futó, sem otthon, sem máshol ne lehet lemodellezni, vagy begyakorolni. De nemcsak nekik, másnak sem, és a fináléban látni is lehetett, hogy nemcsak Balázs hibázott, hanem mindenki. Ilyenkor hatalmas a nyomás a versenyzőkön, amit az is mutat, hogy az elődöntő időátlaga jobb volt, mint a döntőé.

A DÖNTŐ


Ez az egész még most is álomszerű – tette hozzá a szakember. – Lépésről lépésre haladtunk, minden évben tovább akartunk lépni, és minden évben sikerült is valamilyen célt állítani magunk elé, amit el akartunk érni. Balázs tudatossága és a rengeteg munka, amelyet belefektetett, ide vezetett. Későn érő típus, de szépen, fokozatosan építette fel magát. Mindig is nagyon céltudatos volt, aki mindennap hajlandó volt keményen dolgozni azért, amit kitűzött maga elé."

A sprintszámokban pedig gyakori, hogy valaki húszévesen feltűnik, van egy jó éve, aztán eltűnik. Baji Balázs eredményei évről évre egyre jobbak voltak, már a tavalyi, Európa-bajnoki ezüstérem is szép eredmény volt, de 28 évesen, Londonban ért be végleg. S hogy hol van a határ?

Mikor idén, Prágába Balázs 13.24-et futott, már láttam rajta, hogy képes lesz 13.20-on belül eredményeket is elérni – mondta Tomhauser. – Rögtön azon gondolkoztam, milyen új célt határozzak meg, mert cél mindig kell. Aztán a Gyulai Memorialon 13.15-tel ért célba, és akkor már tudtam, hogy ő 13.10-en belüli időre is képes lesz. Abban a futásban ugyanis több hiba is volt, a második felében, és ha azok nincsenek, szerintem már ott meg lehetett volna."

Baji Balázs 2014-ben, a zürichi Európa-bajnokságon döntötte meg először az országos csúcsot 13.31-gyel, amelyet aztán évről évre tovább faragott. Most 13.15-nél jár, és Tomhauser szerint, ha minden összeáll, összejön az a 13.10-en belüli idő. Mert most már az sem álomkategória.

ATLÉTIKAI VB, 110 M GÁTFUTÁS, DÖNTŐ
1. Omar McLeod (Jamaica)
13.04 másodperc
2. Szergej Subenkov (független induló) 13.14
3. BAJI BALÁZS (MAGYARORSZÁG) 13.28
4. Garfield Darien (Franciaország)
13.30
5. Aries Merritt (Egyesült Államok)
13.31
6. Shane Brathwaite (Barbados)
13.32
7. Orlando Ortega (Spanyolország)
13.37
8. Hansle Parchment (Jamaica)
13.37
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik