Atlétika: Márton Anita minden versenyét lemondta, az Eb-t is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.18. 07:53
null
Márton Anita autogramot oszt a tavalyi Gyulai Memorialon (Fotó: Földi Imre)
„Sajnos le kellett mondanom az augusztusi Európa-bajnokságot” – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának Márton Anita, aki sérülése miatt már a Gyulai Memorialon sem tudott indulni. Mostanra biztossá vált, hogy a sikeres 2019-es folytatás érdekében a súlylökő a teljes idei szezont kihagyja.

„Sajnos hónapok óta küzdök egy sérüléssel, ami úgy tűnik, hogy nem igazán akar rendbe jönni. Szerencsére nem komoly, tehát műteni nem kell. Egy kicsit összetett a dolog, ezért egy kicsit hosszabb gyógyulást igényel. Jelenleg gyógytornászhoz járok, és kicsit félretettem az edzéseket” – nyilatkozta a Sport24-nek a világbajnok Márton Anita, akinek a bal térde fáj, és a combizmával vannak problémák.

Ezzel eldőlt, hogy kihagyja az augusztus 6-án kezdődő, berlini atlétikai Európa-bajnokságot, de egy ideig utána sem indul versenyeken.

„Nagyon nehéz volt meghozni ezt a döntést, hiszen az elmúlt tizennyolc évben, amióta atletizálok, még nem volt olyan komolyabb sérülésem, ami hátráltatta volna a felkészülésemet. De szerencsém van, mert mind a békéscsabai klubom, mind az atlétikai szövetség támogatott, és biztattak, hogy ezt az évet inkább hagyjam, és a következő évre készüljek” – fogalmazott Márton Anita.

A 29 éves súlylökő bízik abban, hogy minél hamarabb el tudja kezdeni a felkészülést a következő évre.

„Az lenne a cél, hogy a jövő évre minél hamarabb el tudjak kezdeni felkészülni, és így minél jobb felkészülést tudjak végigcsinálni majd. Jövő évben először lesz egy fedett pályás Európa-bajnokság, majd egy szabadtéri világbajnokság, de a távlati cél mindenképpen a 2020-as tokiói olimpia lesz” – mondta a 2016-os riói játékokon bronzérmet nyerő klasszis.

Márton Anita a kényszerpihenő alatt nem csak magára figyel, a fiatalabb atlétáknak is segít.

„Lett egy kis szabadidőm, és ugye nekem is megvan az edzői végzettségem, így jelenleg besegítek a legfiatalabb csoportban, és jómagam is edzést tartok. Főleg a technikai részben tudok segíteni, hiszen versenyzőként talán egy picit másként is látom a dolgokat. A saját tapasztalataimat próbálom átadni a fiataloknak, ők még csak most kezdtek edzeni nemrég, még az alapokat tanulják, ezeket próbálom a lehető legjobban átadni nekik.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik