Atlétika: kifizették a büntetésüket az oroszok

2020.08.12. 21:39
Az Orosz Atlétikai Szövetség (VFLA) szerdán jelezte, hogy kifizette 6.31 millió dolláros büntetését a nemzetközi szövetségnek (WA), ezzel elkerülte a kizárást.

A WA később megerősítette a pénz megérkezését. Az összeget az orosz sportminisztérium biztosította, mivel az orosz sportági szövetség saját erőből nem tudott volna utalni.

A WA márciusban 10 millió dollárra (2.94 milliárd forintra) büntette orosz tagszervezetét korábbi doppingmanipulációk miatt. A nemzetközi szövetség a bírság összegének felét két évre felfüggesztette, a fennmaradó bírság, illetve egyéb felmerülő eljárási költségek – összesen mintegy 6.31 millió dollár – megfizetésére viszont július 1-ig adott határidőt. Ezt azonban az oroszok elmulasztották, ezért július 30-án úgy döntött a WA vezetése, hogy ha augusztus 15-ig sem érkezik meg a pénz, kizárja soraiból az orosz szövetséget.

A VFLA 2015 óta felfüggesztés alatt áll, sportolói nem képviselhetik a nemzetközi viadalokon országukat, csak külön eljárás végén kaphatnak versenyengedélyt, és pozitív elbírálás esetén is csak semleges színekben indulhatnak. A kizárás azt jelentette volna, hogy orosz atléták semmilyen formában nem versenyezhetnek a nemzetközi porondon.

A nemzetközi szövetség a július elsejei határidő lejárta után egyből cselekedett, és felfüggesztette az orosz atléták versenyengedély-kérelmeinek elbírálását.

Legfrissebb hírek

Eltiltották Diribe Welteji vb-ezüstérmes etióp középtávfutót

Atlétika
Tegnap, 19:24

A Nemzetközi Sportmászószövetség véget vetett az oroszok és a fehéroroszok felfüggesztésének

Egyéb egyéni
2026.02.23. 17:16

Paralimpia 2026: hat orosz és négy fehérorosz versenyző indulhat

Egyéb egyéni
2026.02.17. 16:55

NHL: doppingvétség miatt tiltották el 20 mérkőzésre a Pittsburgh védőjét

Amerikai sportok
2026.02.06. 09:39

Korlátozás nélkül úszhatnak az orosz és fehérorosz juniorok – hivatalos

Úszás
2026.02.05. 20:04

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
2026.02.03. 10:30

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
2026.02.02. 10:19

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03
Ezek is érdekelhetik