Atlétika: Kácser Zita teljesítette a vb- és az olimpiai szintet

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2019.08.31. 20:11
Elképesztő futással a debreceni Kácser Zita tizennégy éves országos csúcsot döntött meg háromezer akadályon, amivel egyszerre teljesítette a világbajnoki és az olimpiai szintet.

Még öt hét van a dohai atlétikai világbajnokságig, így most már minden versenyt annak fényében kell értékelni, ki teljesíti a dohai kvalifikációs szintet. A magyar atlétikai Szuper Liga első napján a sérülésből visszatérő Kácser Zita (DSC-SI) fantasztikus futása szólta a legnagyobbat 3000 métere akadályon, és nemcsak azért, mert közel egy percet vert a másodikra, hanem mert 9:26.59-es ideje három dolgot jelentett egyszerre: megdöntötte Tóth Lívia 2005-ben felállított országos csúcsát, teljesítette a világbajnoki szintet Dohába, és az olimpiai szintet Tokióba.

A legizgalmasabb versenyszám ezúttal is a női száz gát döntője volt, ahol Kozák Luca (12.89) és Kerekes Gréta (12.99) századra annyit futottak, mint az egy hónappal ezelőtti országos bajnokságon, ugyanezen a pályán.

Nagyjából erre számítottam, tizenhárom másodpercen belül akartam futni, ami sikerült, de nagyobb technikai hibáim voltak – mondta a második helyen célba érő Kerekes. – Jól rajtoltam és a táv első felében összeszedett voltam, a negyedik gátnál mellém ért Luca, amit mentálisan nem kezeltem jól, át is mentem az ő pályájára, így szerintem nem száz, hanem százöt métert futhattam a célig, és csak a kilencedik gát után kezdtem el korrigálni, nehogy összeakadjak vele.”

A Szuper Liga döntője vasárnap folytatódik a budapesti Lantos Mihály Sportközpontban.

6. MAGYAR SZUPER LIGA-DÖNTŐ, BUDAPEST
Férfiak. 100 m (0.0):
1. Boros Bence (Szolnoki MÁV-SE) 10.40, 2. Szabó Dániel (ARAK UP) 10.63, 3. Szabó László (FTC) 10.65. 400 m: 1. Huller Dániel (Dunakeszi VSE) 47.82, 2. Koroknai Tibor (DSC-SI) 47.93, 3. Molnár Attila (SVSE) 48.02. 1500 m: 1. Pápai Márton (GEAC) 3:46.94, 2. Kazi Tamás (FTC) 3:47.18, 3. Kiss Gergő (SVSE) 3:48.11. 110 m gát (+0.7): 1. Szűcs Valdó (Zalaszám-Zac) 13.43, 2. Szeles Bálint (Egri Sportiskola SE) 14.14, 3. Eszes Dániel (Dunakeszi VSE) 14.16. 3000 m akadály: 1. Szemerei Levente (Szekszárdi Sportközpont) 9:10.74, 2. Lendvai András (DSC-SI) 9:12.05, 3. Kovács Balázs (BHSE) 9:32.20. Távol: 1. Szabó László (FTC) 773 (+1.0), 2. Galambos Tibor (FTC) 755 (+1.7), 3. Pázmándi Dominik (Szolnoki MÁV-SE) 754 (+1.0). Rúd: 1. Simonváros Csanád (GEAC) 512, 2. Kéri Tamás (Ikarus BSE) 502, Nagy Marcell (MTK Budapest) 492. Diszkosz: 1. Huszák János (FTC) 61.14, 2. Szikszai Róbert (NYSC) 60.94, 3. Kővágó Zoltán (Szolnoki Honvéd) 59.15. Súly: 1. Rakovszky Tibor (Maximus SE) 17.42, 2. Fischer Márk (Ikarus BSE) 16.67, 3. Detrik Balázs (Ikarus BSE) 16.46. 10 000 m gyaloglás: 1. Venyercsán Bence (BHSE) 44:30.72, 2. Tóth Norbert (Hunyadi DSE) 45:08.18, 3. Bagdány Tomasz (TSC-Geotech) 45:43.32. Hárompróba: 1. Szabó László (FTC) 2114 pont, 2. Kriszt Botond (GEAC) 1959, Raffai Péter (TFSE) 1768.
Nők. 100 m (+1.1): 1. Kozák Luca (DSC-SI) 11.55, 2. Takács Boglárka (ARAK UP) 11.82, 3. Farkas Petra (BHSE) 11.89. 400 m: 1. Nádházy Evelin (GEAC) 53.63, 2. Répássy Hanna (Horn-Bercsényi DSE) 55.73, 3. Simon Virág (Horn-Bercsényi DSE) 56.29. 1500 m: 1. Böhm Lilla (BHSE) 4:28.30, 2. Varga Gréta (SVSE) 4:32.72, 3. Kószás Kriszta (TSC-Geotech) 4:35.44. 100 m gát (+1.4): 1. Kozák Luca (DSC-SI) 12.89, 2. Kerekes Gréta (DSC-SI) 12.99, 3. Répási Petra (GEAC) 13.57. 3000 m akadály: 1. Kácser Zita (DSC-SI) 9:26.59 (országos csúcs, régi: 9:30.20, Tóth Lívia, 2005), 2. Tóth Lili Anna (BHSE) 10:22.63, 3. Mógor Boglárka (BHSE) 10:30.64. Magas: 1. Szabó Barbara (UTE) 181, 2. Krizsán Xénia (MTK Budapest) 178, Renner Luca (GEAC) 178. Távol: 1. Nguyen Anasztázia (MTK Budapest) 670, 2. Farkas Petra (BHSE) 648, Nemes Rita (Miskolci Sportiskola) 623. Kalapács: 1. Gyurátz Réka (Dobó SE) 69.13, 2. Gergelics Cintia (Dobó SE) 62.48, 3. Németh Zsanett (Dobó SE) 60.60. Gerely: 1. Szilágyi Réka (DSC-SI) 59.80, 2. Moravcsik Angéla (MTK Budapest) 58.30, 3. Bogdán Annabella (Békéscsabai AC) 49.28

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik