Atlétika: érvényben maradnak a fedett pályás-vb szabadkártyái

Vágólapra másolva!
2020.02.26. 13:08
A nankingi fedett pályás atlétikai világbajnokság egyéves halasztása ellenére szabadkártyát kapnak rá a nemzetközi szövetség (WA) versenysorozatának idei és tavalyi győztesei.

A WA honlapja szerint a 11 kiemelt számban a hét állomáson elért eredmények alapján hirdettek győzteseket, akik – a tavalyi első helyezettekkel együtt – ezzel elvileg biztosították helyüket a vb-n, függetlenül attól, hogy a koronavírus terjedése miatt csak jövőre kerül rá sor.

A szövetség viszont hírlevelében emlékeztet rá, hogy minden esetben a nemzeti szövetség nevezi be az atlétákat a vb-re, a szabadkártyával rendelkezőket is, azaz szövetségeik döntenek róluk. Ugyanakkor a szabadkártya azt is jelenti, hogy a számonként maximálisan nevezhető két-két sportoló mellett azzal egy harmadik indítására is van lehetőség.

A nankingi világbajnokságot a jövő évi fedett sorozatot követően rendezik meg, ennek ellenére a 2021-es széria első helyezettjei a 2022-es vb-re nyernek szabadkártyát.

A 2020-AS FEDETT PÁLYÁS SOROZAT GYŐZTESEI
Férfiak
60 m:
Ronnie Baker (amerikai)
800 m: Collins Kipruto (kenyai)
3000 m: Getnet Wale (etióp)
rúdugrás: Armand Duplantis (svéd)
hármasugrás: Hugues Fabrice Zango (burundi)
súlylökés: Filip Mihaljevic (horvát)
Nők
400 m:
Justyna Swiety-Ersetic (lengyel)
1500 m: Gudaf Tsegay (etióp)
60 m gát: Christina Clemons (amerikai)
magasugrás: Jaroslava Mahucsik (ukrán)
távolugrás: Marina Bek-Romancsuk (ukrán)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik