Atlétika: egyéni csúcs, ami olimpiai kvótát ért Krizsán Xéniának

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.26. 17:52
null
Krizsán Xénia olimpiai kvótát szerzett (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Krizsán Xénia olimpiai indulási jogot szerzett vasárnap hétpróbában az ausztriai Götzisben rendezett atlétikai versenyen – erősítette meg az MTI-nek Kámán Bálint, a Magyar Atlétikai Szövetség sportigazgatója.

 

A versenyző klubja, az MTK Budapest a honlapján azt írta: a 26 éves Krizsán a remekül sikerült szombati nap után vasárnap először távolugrásban egy 6.06 méteres, megnyugtató ugrással kezdett, majd a harmadik kísérlete 6.24 méteresre sikerült, ami mindössze két centivel maradt el egyéni csúcsától, és 924 pont járt érte.

Ezután gerelyhajításban 49.28 méteres dobása az ötödik legjobb volt a mezőnyben, a zárószámban, 800 méteren pedig óriásit hajrázva 2:10.48 perces idővel ért célba, így a harmadik helyet szerezte meg.

Krizsán Xénia összesen 6469 pontot szerzett, amely új egyéni csúcs, ráadásul ezzel túlszárnyalta a 6420 pontos olimpiai kvalifikációs szintet, így biztossá vált, hogy indulhat a 2020-as, tokiói ötkarikás játékokon – írja az mtk.hu.

A hétpróbázó Rio de Janeiro után a második olimpiájára készülhet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik