Atlétika: Baji Balázs második lett Lengyelországban

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
2018.02.15. 21:14
A második helyen végzett Baji Balázs 60 méteres gátfutásban a Nemzetközi Atlétikai Szövetség fedett pályás sorozatának idei ötödik versenyén csütörtök este a lengyelországi Torunban.

A 110 gáton tavaly világbajnoki bronzérmes, 2016-ban Eb-ezüstérmes futó 7.60 másodperccel ért célba, s csupán egy századdal maradt el a ciprusi színekben szereplő Milan Trajkovicstól. A futamot kétszer visszalőtték, először Trajkovics kapott sárga lapos figyelmeztetést korai rajt miatt, majd másodjára a lengyel Dominik Bocheneket és Artur Nogát ugyanezért már kizárták. A versenyt így csak öten futották le, mivel a kettes pályára sorolt trinidadi Thomas Mikel nem jelent meg a rajtnál.Milan Trajkovicstól. A futamot kétszer visszalőtték, először Trajkovics kapott sárga lapos figyelmeztetést korai rajt miatt, majd másodjára a lengyel Dominik Bocheneket és Artur Nogát ugyanezért már kizárták. A versenyt így csak öten futották le, mivel a kettes pályára sorolt trinidadi Thomas Mikel nem jelent meg a rajtnál.

A csütörtöki versenynek még további két magyar résztvevője volt: Kazi Tamás 1500 méteren kilencedik lett 3:44.70 perces eredménnyel, Kozák Luca pedig 60 méter gáton az előfutamában negyedikként zárt 8.23 másodperccel, ezzel nem jutott be döntőbe, s ideje összesítésben ugyancsak a kilencedik volt a verseny honlapja szerint.

Ami a pontszerző számokat illeti – Bajié az idén nem tartozik közéjük –, több összetett első hely (egyben vb-szabadkártya) elkelt csütörtökön, és kettő a lengyeleknek jutott.

Megnyerte a férfi rúdugrást a Torunban az év eddigi legjobbjával (591) az élen végző Piotr Lisek, a remek hajrával rövid időn belül a harmadik 800-án diadalmaskodó Adam Kszczot, a súlylökés toruni második helyezettje, a cseh Tomás Stanek (21.83), valamint a hármasugrásban ezúttal a harmadik helyen végző portugál Nelson Évora (16.80).

A férfi súlylökést megnyerő Konrad Bukowiecki remek eredménnyel kedveskedett a hazai sikerekkel ezen az estén elkényeztetett 5200 nézőnek: a 20 éves Európa-bajnok lett a 11. férfi súlylökő, aki fedett pályán eléri a 22 méteres álomhatárt.

A nőknél is elkelt az egyik összetett első hely: a svájci Léa Sprunger már a harmadikat nyerte meg az idei WIT-versenyek közül, az 51.28 élete legjobb fedett pályás eredménye 400 méteren, egyben a világ idei legjobbja.

Marija Laszickene ebben a fedett pályás szezonban már hatodszor jutott túl a kétméteres magasság felett, nem is maradt el sorozatban a 36. győzelme.

A hat állomásból álló World Indoor Tour idei utolsó versenye – a nemzeti bajnokságok után, a birminghami világbajnokság előtt – február 25-én lesz Glasgow-ban.

WORLD INDOOR TOUR, AZ IAAF FEDETT PÁLYÁS SOROZATA
Copernicus Cup, Torun
A pontszerző számok győztesei
Férfiak. 60 m:
Ján Volko (szlovák) 6.57. 800 m: Adam Kszczot (lengyel) 1:46.75. Rúd: Piotr Lisek (lengyel) 591. Hármas: Cristian Nápoles (kubai) 16.90. Súly: Konrad Bukowiecki (lengyel) 22.00
Nők. 400 m: Léa Sprunger (svájci) 51.28. 1500 m: Radabe Arafi (marokkói) 4:04.76. 60 m gát: Pamela Dutkiewicz (német) 7.85. Magas: Marija Laszickene (orosz) 200

Legfrissebb hírek

Eszes Dániel győzött, Kozák Luca második lett 60 gáton Bécsben

Atlétika
2026.03.07. 22:34

Atlétika: Kozák Lucát még Németh Roland is megdicsérte

Atlétika
2026.03.04. 08:10

Halász Bence 80 méter felett kezdte a szezont, Kozák Luca és Molnár Attila is meggyőző volt Nyíregyházán

Atlétika
2026.03.01. 20:04

Fedett pályás atlétikai ob: Kozák Luca 60 méteren is indul és ezen egyéni csúcsot szeretne dönteni

Atlétika
2026.02.26. 12:02

Illovszky Dominik óriási országos csúccsal győzött Belgrádban

Atlétika
2026.02.11. 19:30

Molnár Attila az Európa-rekord után Metzben versenyez

Atlétika
2026.02.08. 07:10

Ugandai és etióp sikerrel ért véget a Chicago Marathon

Atlétika
2025.10.12. 19:45

Halász Bence az atlétikai vb után: Nem veszítettem el a kedvem!

Atlétika
2025.09.18. 09:19
Ezek is érdekelhetik