Sulyán Alexa: Mintha csak álom lett volna a nyári világbajnokság

Zsibvásárhoz hasonlít délutánonként a BOK-csarnok küzdőtere: az egyik oldalon a rúdugrók, a másikon a magasugrók edzenek, némelyek a rekortánon vagy azon kívül kocognak, mások a bordásfalon erősítenek. A téli időszakban a gödöllői különítmény is a fővárosban készül, a MATE-GEAC atlétái ottjártunkkor gátakkal dolgoztak, majd sprintekkel zárták az edzést – a gyakorlatok közben mindenki a saját feladatára koncentrált, de a rövid pihenők alkalmat adtak a traccspartira és a nevetésre.

Sulyán Alexa arcáról mostanság le sem lehet törölni a mosolyt, és bizony, jó oka van a vidámságra, 2023 ugyanis pályafutása eddigi legjobb éve volt. Mondhatni, berobbant a felnőttmezőnybe, a csapat Európa-bajnokságon országos csúcsot futott a 4x100-as váltóval, 200 méteren rajthoz állhatott a budapesti világbajnokságon, a kettő között ezüstérmet szerzett az U20-as Eb-n, ráadásul sorra döntötte meg a korosztályos rekordokat.

– Kicsattan az energiától, pedig az imént futott tízszer hatvanat, ráadásul hosszú és fárasztó versenyidényt hagyott maga mögött. Mennyi ideje jutott a pihenésre?
– Három hetem volt, igyekeztem feltöltődni, amennyire csak lehetett – mondta Sulyán Alexa, a MATE-GEAC 18 éves sprintere, akivel átmozgató edzése után beszélgettünk. – Törekedtem rá, hogy még az atlétikával kapcsolatos híreket se olvassam, egy hétig nem is néztem a telefonomat, csak élveztem a tengert, de utána már hiányzott a közeg, érdekelt, kivel mi történik.

– Nosztalgiázott is a pihenő alatt?
– Naná, mindennap eszembe jutottak azok az élmények, amelyeket az idén átéltem, talán csak így lehet feldolgozni a történteket. Vagyis még így sem, mert a felnőtt-világbajnokságra továbbra is úgy tekintek, mintha csak álom lett volna... Ahogy pörgettem a képeket, videókat, bevillant, hogy már csaknem fél év eltelt a nyári nemzetközi versenyek óta, ami szinte hihetetlen. Tényleg egyik pillanatról a másikra történt minden, kapkodnom kellett a fejem, nagy változás volt, hogy eddig a korosztályos országos bajnokság volt a legfontosabb, az idén meg már kihagytuk, mert nagyobb versenyekre készültünk. Különös érzés, mert a felnőttek között versenyeztem, de még gyerekként tekintek magamra.

– A harmadikos Sulyán Alexa hogyan tekintene a sikereire?
– Neki is voltak nagy tervei, de biztosan pislogna, ha látná, hogy hol tartok a pályafutásomban. Egyébként akkoriban kezdtem el atletizálni, merthogy előtte kipróbáltam az úszást, a balettot és a karatét is, és mindegyiket szívesen csináltam, de sokkal jobbnak éreztem magamat, mint amilyen valójában voltam.

– Sprinterként viszont tehetséges, de ha jól tudom, sokáig önbizalomhiánya volt. Miért?
– Lelkileg nagyon megviselt, hogy a tavalyi U18-as Európa-bajnokság nem úgy sikerült, ahogy terveztem, pedig sokat készültem rá. Utána gyakran ócsároltam magam az edzéseken, de Kató néni  (Körmendy Katalin, Sulyán Alexa edzője – a szerk.)  mindig arra kért, hogy higgyek magamban, mert jó a mozgásom, megvan a sebességem. Nagyon kellett a támogatása, és az eredményeim is visszaigazolást adtak, hogy azért csak nem vagyok olyan rossz.

– Az U20-as Európa-bajnokságon szerzett ezüstérme gyógyírt jelentett az egy évvel korábbi sebekre?
– Igen, éppen a háttérsztori miatt tartom a jeruzsálemi ezüstérmet az eddigi legnagyobb sikeremnek. Visszagondolva, szükségem volt rá, hogy rosszul sikerüljön az U18-as Eb, mert utána minden fontos versenyre úgy álltam oda, hogy mondogattam magamban, még egyszer nem történhet meg, ami akkor. Ha nincs az a pofon, az idei eredményeim sem lennének ilyenek, vagyis tényleg minden okkal történik.

– Ezek szerint kudarckerülő típus?
– Inkább sikerorientált vagyok, minden versenyre úgy készülök, hogy én vagyok a legjobb. Nem tartom magam nagyképűnek, úgy neveltek a szüleim, hogy a szerénység és az alázat a legfontosabb, de egyéni sportolóként téthelyzetben kicsit egoistának kell lenni. A külvilág ebből keveset érzékel, mert nem azt „tolom” kifelé, hogy mekkora király vagyok, sőt, a rajt előtt már csak tőmondatokban lehet velem beszélni, mert a gondolataimra figyelek. Faarc azért nem vagyok, de ilyenkor nem őszinte a mosolyom.

– Hogy kezeli a stresszhelyzetet?
– Egyre jobban, mert elfogadtam, hogy nem lehet tökéletesen futni. A szorongás és a kellemes izgalom között kicsi a különbség, de amíg előbbi gátolja, utóbbi serkentheti a teljesítményt. Régebben sokat szorongtam, azért kezdtem el pszichológushoz járni, mert éreztem, így nem lehet versenyezni. A koncentrációm megmaradt, viszont nem szeretem hergelni magam, inkább úgy vagyok a megméretésekkel, mintha bulizni mennék. Hogy mást ne mondjak, mielőtt a januári U20-as országos csúcsomat futottam, még a rajt előtt is táncikáltam, lépegettem, egyszerűen jól éreztem magam. Azt, mondjuk, nem tudom, hogy a körülöttem lévők mit gondoltak rólam...

– Akkor is így állt rajthoz, amikor a budapesti világbajnokságon harmincezer néző előtt versenyzett a kétszáz méter előfutamában?
– Rajta voltam az ügyön, de arra a hangorkánra, ami a bemutatásnál fogadott, egyszerűen nem lehetett felkészülni. Előtte világklasszisokkal melegítettem együtt, rövid idő alatt rengeteg inger ért, nem is tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Egyébként szeretem, ha néznek, mindig mondom a szüleimnek, hogy valamelyikük jöjjön ki a versenyeimre, viszont a világbajnokságon futás közben teljesen kizártam a külvilágot, olyan érzésem volt, mintha egyedül lettem volna a stadionban.

– Élete első felnőttvilágversenyén, a chorzówi csapat Európa-bajnokságon is nagy stadionban futott, ráadásul nemcsak egyéniben, hanem az országos csúcsot elérő váltó tagjaként is.
– Na, akkor egyáltalán nem éreztem nyomást, inkább büszke voltam rá, hogy ilyen fiatalon a hazámat képviselhetem. Emlékezetes, különleges verseny volt, nagyon élveztem. Kétszázon is jó volt versenyezni, de a váltó sokkal nagyobb élményt jelentett, pluszmotivációt adott, hogy bíztak bennem a többiek. Teljesen más váltóban futni, mint egyedül, a mozgás és a mentalitás is különbözik – örülök, hogy mindkét számban sikerült helytállnom.

– Az iskolapadban is sikerül?
– Igyekszem megtenni minden tőlem telhetőt. Egy újpesti gimnázium sportosztályába járok, egyéni tanrendes vagyok, vagyis bármennyit hiányozhatok, de minden tárgyból jegyet kell szereznem. A gyakorlatban ezt úgy lehet kivitelezni, hogy amikor bemegyek, egyszerre megírom a dolgozatokat. Nem bánom, hogy ilyen a rendszer, mert az otthoni tanulás közben kevésbé kalandoznak el a gondolataim, mint az iskolában, a tanáraimmal pedig jó a viszonyom, elismerik, amit csinálok.

– Aligha van olyan, aki nem ismeri el az idei eredményeit... Sejtem, hogy lehet még fokozni, no de ilyen ütemben?
– Jogos a felvetés, mert valóban hirtelen javult sokat a teljesítményem, de az edzéseken továbbra is a fokozatosságot tartjuk szem előtt. Három éve dolgozunk együtt Kató nénivel, ő a garancia rá, hogy ne hajtsam magam túl, nagyon figyel rám, nem szeretné, ha kiégnék. Mostanra érett be a gyümölcse az elvégzett munkának, és annak, hogy az apró részletekre is ügyelünk, de érzem, hogy még nagyon sok van bennem.

– Mire számítsunk?
– Nemzetközi versenyekben gondolkodom, szeretnék Európa- és világbajnokságokon, akár olimpián is indulni, és természetesen minél jobban szerepelni. Reális célnak érzem a felnőtt országos csúcsot, de babonából nem mondanék konkrétumot – legyen elég annyi, hogy már tűkön ülök, és lesznek meglepetéseim.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. december 16-i lapszámában jelent meg.)