Takács Boglárka és Molnár Attila is hatalmasat futva jutott tovább – a 2. nap délelőttjének történései

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.08.20. 14:50
null
Takács Boglárka öröme, továbbjutott a 100 méter síkfutás selejtezőjében (Fotó: Szabó Miklós)
A világbajnokság második napjának délelőttjén egy számban osztottak ki érmeket, mégpedig a nők 20 kilométeres gyaloglásának versenyében. Két magyar induló is volt, Oláh Barbara a 34., míg Madarász Viktória a 35. lett. Később hétpróbázóink remekeltek, Krizsán Xénia a távolugrásban és a gerelyhajításban is a harmadik helyen zárt, Nemes Rita pedig előbbiben a negyedik, utóbbiban idei legjobbját megdobva a 12. helyen zárt. A férfi 400 méteres síkfutás selejtezőjében Molnár Attila hatalmas országos csúccsal futamában harmadik lett, ezzel továbbjutott és a döntőért futhat, aztán Takács Boglárka is parádézott, ő szintén egy harmadik hellyel kvalifikálta magát a női 100 méter elődöntőjébe.

 

ATLÉTIKAI VILÁGBAJNOKSÁG

2. VERSENYNAP
Délelőtti program
7.15: női 20 km gyaloglás
– Madarász Viktória a 35., Oláh Barbara a 34. lett
9.00: női diszkoszvetés, selejtező, A-csoport – Kerekes Dóra nem jutott a döntőbe
9.35: női 400 m, előfutamok – Rapai Fanni egyéni csúccsal kiesett a selejtezőben (a 40. lett)
9.50: hétpróba, távolugrás – Krizsán Xénia a 3. (összesítésben a 8. helyen áll), Nemes Rita a 4. lett (összesítésben a 12. helyen áll)
10.25: férfi 400 m, előfutamok – Molnár Attila hatalmas országos csúccsal futamában harmadik lett, így elődöntős
10.30: női diszkoszvetés, selejtező, B-csoport
10.35: férfi magasugrás, selejtező – Török Gergely 218 centiméteren kiesett
11.25: férfi 400 m gát, előfutamok – Bánóczy Árpád egyéni csúccsal a 7. lett a futamában (összesítésben a 35. lett), így kiesett
12.00: hétpróba, gerelyhajítás, A-csoport – Nemes Rita a 12. lett (összesítésben a 11. helyen áll)
12.10: női 100 m, előfutamok – Takács Boglárka a futamában a 3. lett, így elődöntős
13.05: férfi 110 m gát, előfutamok – Szeles Bálint a futamában a 8. lett (összesítésben a 35.), így nem jutott tovább
13.05: hétpróba, gerelyhajítás, B-csoport – Krizsán Xénia a 3. lett (összesítésben a 7. helyen áll)

Az atlétikai vb-ről a Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Csinta Samu, Németh Andrea, Patai Gergely, Vincze Szabolcs, Nagy-Pál Tamás (videó), Pusztai Viola (videó), Szabóky Zsolt (videó), Árvai Károly (fotó), Szabó Miklós (fotó), Török Attila (fotó).

A modul betöltése eltarthat néhány másodpercig.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik