Mezei futás: Budapest iskolai vb-t rendez 2016-ban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.06. 09:38
Budapest rendezi a mezei futó iskolai világbajnokságot 2016-ban – döntötte el Brazíliában tartott ülésén a Nemzetközi Iskolasport Szövetség Végrehajtó Bizottsága.

A Magyar Diáksport Szövetség pályázott az esemény lebonyolítására a nemzetközi szövetségnél, amely végül úgy határozott, hogy a magyar fővárosnak adja ezt a lehetőséget – sajnos az iskolai kézilabda világbajnokságot nem sikerült elnyerni. Ezáltal a 2007-es iskolai úszó világbajnokság után, majdnem 10 esztendővel ismételten hazánk láthatja vendégül az diáksport elitjét.

A helyszíni prezentáció során a 21 végrehajtó bizottsági tagot kellett meggyőzni arról, hogy az esemény rendezési jogára Magyarország a legalkalmasabb. A testületben hazánkat Martinek János, olimpiai- és világbajnok korábbi öttusázó képviselte, a pályázatot a magyar delegációt vezető, szintén olimpiai- és világbajnok Kovács Koko István mutatta be a nemzetközi szövetség tisztségviselőinek. Az eseményt a Városligetben rendezi majd az MDSZ.

A pályázattal kapcsolatban Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár, a rendező város főpolgármestere, Tarlós István, valamint a Magyar Atlétikai Szövetség is támogatásáról biztosította a Magyar Diáksport Szövetséget.

Az iskolai világbajnokság megrendezése illeszkedik a megújult Magyar Diáksport Szövetség célkitűzéseihez: a sportágak népszerűsítése, minél több fiatal megnyerése a sportos, mozgásban gazdag, egészséges életmódnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik