Atlétikai Eb: Iszinbajeva már jövőre visszavonul

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.06.30. 12:09
Korábbi kijelentésével szemben már jövőre vissza akar vonulni Jelena Iszinbajeva, a női rúdugrás orosz világcsúcstartója.

A 30 éves atléta erről Helsinkiben, az atlétikai Európa-bajnokságon beszélt, noha a versenyen nem indul.

„A következő év lesz az utolsó évem, utána abbahagyom" – mondta, és a 2013-as, moszkvai világbajnokságot jelölte meg búcsúversenyeként. Tavasszal még arról beszélt, hogy két év múlva vonul vissza, igaz, korábban már célzott a 2013-as búcsúra is.

Jelena Iszinbajeva az elmúlt évek hullámzó szereplése után az idén kiváló fedett pályás szezont produkált, 501 centiméterrel megdöntötte saját tető alatti világcsúcsát, majd világbajnokságot nyert. Ez volt első világverseny-győzelme a pekingi olimpia óta.

A szabadtéri idényt későn kezdte, az Eb-t is kihagyja, de jövő kedden Reimsben, egy héttel később pedig a szintén franciaországi Sotteville-les-Rouenban sorra kerülő viadalon elindul. A július 20-i, monacói Gyémánt Liga-verseny lesz az utolsó erőpróbája a július 27-én kezdődő londoni olimpia előtt.

„Jelenleg kilencvenszázalékos a felkészültségem. A versenyek után még lesz időm Londonra hangolódni" – fogalmazott.

Jelena Iszinbajeva Athén és Peking után a brit fővárosban pályafutása harmadik olimpiai aranyérmének megszerzésére készül.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik