Asztalitenisz-vb: 30 éves negatív rekordot állítottak be a kínaiak

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2019.04.24. 22:04
Legutóbb 30 éve, az 1989-es dortmundi vb-n fordult elő, hogy csupán egy számban rendeztek kínai házidöntőt. Most úgy áll a helyzet, hogy Budapesten ez legfeljebb női egyesben történhet meg, de még ott sem lefutott a dolog.

Még csak a világbajnokság felénél járunk, de már most biztos, hogy a budapesti versenyen olyasmi történik, ami harminc éve, az 1989-es dortmundi vb óta soha: legfeljebb egy számban lehet kínai házidöntő. A sorsolás és az eddigi eredmények ismeretében férfi egyesben, férfi párosban, női párosban és vegyes párosban egészen biztosan nem juthat be mindkét ágról kínai a fináléba, erre már csak a női egyesben van esély, ami persze még nem jelenti azt, hogy ott egészen biztosan maguk között döntik majd el a világbajnoki cím sorsát.

A budapesti vb ebből a szempontból tehát az elmúlt évtizedekhez képest üdítő változatosságot jelent, hiszen a végjáték a semleges szurkolók számára sokkal színesebb, érdekesebb lesz még akkor is, ha – kínaiak ide, vagy oda – az ázsiai fölény valószínűleg így is marad, aminek bizonyítékaként egy adat: a kivételt jelentő női egyesben a legjobb 16 közé kizárólag ázsiai játékosok jutottak be.

 

A világbajnokság csütörtöki programja:
10.00: Férfi egyes, nyolcaddöntő
16.00: Női egyes, negyeddöntő
18.00: Férfi páros, negyeddöntő
19.00: Női páros, negyeddöntő
20.00: Vegyes páros, elődöntő

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba kiesett Düsseldorfban

Egyéb egyéni
2025.11.25. 14:06

Para-asztalitenisz Eb: ezüstérmes a Szvitacs, Arlóy duó

Egyéb egyéni
2025.11.25. 13:54

Női asztalitenisz Ek: ellenfeleket kapott a Budaörs a második csoportkörre

Egyéb egyéni
2025.11.21. 17:16

Népsport: az asztalnál rekordokat döntött az ’50-es évek celebje

Népsport
2025.11.18. 07:44

Eldőlt, hogy a magyar férfiválogatott is ott lesz a jövő évi asztalitenisz csapat-vb-n

Egyéb egyéni
2025.11.06. 18:46

A para-asztaliteniszező Major Endre bronzérmes Franciaországban

Egyéb egyéni
2025.10.30. 12:42

Asztalitenisz Eb: a férfiaknál francia, a nőknél német siker született Zadarban

Egyéb egyéni
2025.10.19. 18:56

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.10.16. 11:46
Ezek is érdekelhetik