Amióta Arsene Wenger irányítja az Arsenalt (1996) és Sir Alex Ferguson a Manchester Unitedet (1986) a mai mérkőzés lesz a két csapat 45. összecsapása. Eddig 20-szor a skót szakember által irányított gárda hagyhatta el győztesként a pályát, míg kilenc döntetlen mellett 15-ször a francia szakember örülhetett.
Arsene Wenger, az Arsenal trénere szerint csapata az elmúlt öt évet mérlegelvén az idén nyújtja a legjobb teljesítményt, azonban tisztában van vele, hogy nehéz lesz a bajnokság hajrája, hiszen a Bajnokok Ligájában való indulásért is óriási küzdelem fog folyni.
„Ebben az idényben dolgoztam a legkeményebben, és minden bizonnyal ez a szezon volt a legnehezebb a csapat számára is. Ha az elmúlt öt évet veszem figyelembe, az idén nyújtottuk a legjobb teljesítményt. Minden fronton küzdöttünk, és jó játékot produkáltunk, csak nem sikerült befejeznünk a munkánkat” – értékelte az idény eddigi részét Arsene Wenger.
A francia szakember megérti a csalódott szurkolókat is, hiszen csapata legutóbbi hét bajnokijából csupán egyet tudott megnyerni (öt döntetlen és egy vereség mellett).
„Kiváló csapatunk van, azonban jelenleg szembe kell néznünk azzal, hogy az emberek szkeptikusak velünk kapcsolatban, amit meg is értek. De nem olyan rossz a helyzet, amennyire azt bárki is gondolná. Olyan világban élünk, amelyben ha nem nyersz, kritizálnak, és ezt el kell fogadnunk. De ez nem azt jelenti, hogy senki vagy” – nyilatkozta az Arsenal menedzsere.
Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere sötét lónak nevezte a Chelsea-t, amely tegnap vitatható győzelmet aratott a Tottenham Hotspur fölött.
„A Chelsea a sötét ló ebben az idényben, hiszen mindenki azt hitte, hogy már nem lesznek versenyben a bajnoki címért. Két hónappal ezelőtt még mindenki azt gondolta, hogy az Arsenal és a Chelsea elleni rangadók dönthetnek a bajnokságban, talán ez így is van még mindig. Jó formában vágunk neki a meccsnek, és reméljük, ezt meg is tartjuk az idény végéig. De úgy vélem, lesz még dráma a szezon hátralévő részében. Minden csapat fog még pontokat veszíteni, és ha az utolsó fordulóban a Blackpool elleni hazai pályán kell kiharcolnunk a bajnok címet, annak is örülni fogunk” – fogalmazott az Arsenal elleni találkozó előtt Sir Alex Ferguson.
Érdekesség, hogy a két csapat legutóbbi két londoni összecsapásán 3–1-es Manchester United-győzelem született.
1. Manchester United | 34 | 21 | 10 | 3 | 71–32 | +39 | 73 |
2. Chelsea | 35 | 21 | 7 | 7 | 66–28 | +38 | 70 |
3. Arsenal | 34 | 18 | 10 | 6 | 67–36 | +31 | 64 |
4. Manchester City | 33 | 17 | 8 | 8 | 51–30 | +21 | 59 |
5. Tottenham | 34 | 14 | 13 | 7 | 50–43 | +7 | 55 |
6. Liverpool | 34 | 15 | 7 | 12 | 51–39 | +12 | 52 |
7. Everton | 35 | 11 | 15 | 9 | 48–43 | +5 | 48 |
8. Bolton | 35 | 12 | 10 | 13 | 48–48 | 0 | 46 |
9. Fulham | 35 | 10 | 15 | 10 | 43–36 | +7 | 45 |
10. Stoke City | 35 | 12 | 7 | 16 | 43–43 | 0 | 43 |
11. West Bromwich Albion | 35 | 11 | 10 | 14 | 51–65 | –14 | 43 |
12. Newcastle | 34 | 10 | 11 | 13 | 49–48 | +1 | 41 |
13. Aston Villa | 35 | 10 | 11 | 14 | 44–57 | –13 | 41 |
14. Sunderland | 35 | 10 | 11 | 14 | 39–52 | –13 | 41 |
15. Blackburn | 35 | 10 | 8 | 17 | 41–55 | –14 | 38 |
16. Birmingham | 34 | 8 | 14 | 12 | 34–51 | –17 | 38 |
17. Blackpool | 35 | 9 | 8 | 18 | 48–70 | –22 | 35 |
18. Wigan | 35 | 7 | 14 | 14 | 35–58 | –23 | 35 |
19. Wolverhampton | 34 | 9 | 6 | 19 | 37–60 | –23 | 33 |
20. West Ham | 34 | 7 | 11 | 16 | 39–61 | –22 | 32 |