Videó: megint összeesett a pályán a Swansea játékosa

2015.03.04. 22:05
Összeesett a pályán Bafetimbi Gomis a Tottenham–Swansea meccs első félidejében az angol labdarúgó-bajnokságban. A vendégek francia támadója, aki szerencsére hamar magához tért, az első jelentések szerint magánál van.

Gomisszal nem először történik ilyesmi, korábban három alkalommal is elájult a Lyon játékosaként.

A csatár hivatalos Twitter-csatornáján jelezte a mérkőzés után: már jobban érzi magát, az eset ijesztő volt, de nem veszélyes.

„Biztosítani szeretnék mindenkit, aki az egészségi állapotomért aggódik, hogy jól érzem magam. Sajnos nem tudtam segíteni a csapatomat a pályán, de minden rendbe jött. Az elmúlt hetekben édesapám betegsége miatt ingázom Franciaországba, ez fokozott stresszel és megterheléssel jár. Köszönöm mindenkinek a támogatást és a jókívánságokat” – tudatta.

A Swansea menedzsere, Garry Monk elmondta, a csatár vissza akart térni a pályára, de orvosi tanácsra elővigyázatosságból lecserélték.

„Le kellett hívnunk, nem kockáztathattunk, főleg úgy, hogy ismerjük az orvosi előtörténetét. Az ájulásai az alacsony vérnyomásával vannak összefüggésben, együtt kell élnie velük” – mondta sajtótájékoztatóján.

Legfrissebb hírek

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
51 perce

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
16 órája

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
17 órája

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
19 órája

Főszereplők lehetnek a feszült légkörben a Liverpool magyarjai a City elleni rangadón

Angol labdarúgás
22 órája

Nem volt szép, drámai annál inkább: a 92. percben, emberhátrányban egyenlített a Spurs az MU ellen

Angol labdarúgás
2026.10.10. 20:28

Így kell visszatérni a válogatott szünetről: három perc alatt elintézte a Chelsea a Bournemoutht

Angol labdarúgás
2026.10.10. 17:55

Vesztésre állt hazai pályán, de aztán zsebre vágta a három pontot az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.10.10. 15:35