Videó: amikor Lampard megnyerte a bajnoki címet a Chelsea-nek

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.05.02. 12:18
null
Frank Lampard két gólja bajnoki címet ért a Chelsea-nek (Fotó: AFP)
A járványhelyzetben élő sporteseményeket hiába keresünk, így ismét a múltba tekintünk vissza, hogy ezzel valamelyest enyhítsük a focihiányt. Ezúttal 2005 áprilisáig megyünk vissza, amikor a Chelsea 50 év után először lett bajnok az élvonalban.

A Chelsea a Bolton Wanderershez látogatott április végén, s a londoni kékek 35. bajnokija előtt már lehetett tudni: ha a csapat nyer, behozhatatlan előnyre tesz szert az Arsenallal szemben.

Ennek megfelelően Frank Lampard – akit mostanság már nem a pályán, hanem a Chelsea kispadján láthatunk – hátára is vette a csapatot. Először a Didier Drogba által továbbfejelt labdát kaparintotta meg, s egy remek csel után a kapuba küldte, majd a hajrában egy gyors kontra végén talált be, ezzel kialakítva a végeredményt s biztossá téve a Chelsea bajnoki címét.

A londoniak José Mourinho első évében – az 1954–1955-ös idény után először – megszerezték az aranyérmet, ahogyan az idény korábbi szakaszában a Ligakupát is begyűjtötték. Lampardot megválasztották a PL-idény legjobb játékosának.

Chelsea FC - #StayHomeSaveLives on Twitter

'IT'S THERE! FRANK LAMPARD'S PUT IT IN AND CHELSEA ARE HALF AN HOUR FROM THE TITLE!' 0-1 [60'] #CFCWatchParty https://t.co/qx45xUJ0ZN


Chelsea FC - #StayHomeSaveLives on Twitter

'FRANK LAMPARD TO WIN IT! 2-0! NO WAY BACK FOR BOLTON!' We can watch this over and over again! 0-2 [76'] #CFCWatchParty https://t.co/N3JaiwLHsn


 

Legfrissebb hírek

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
18 órája

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
Tegnap, 7:32

Arne Slot: Nyilvánvaló, meccset befolyásoló hiba történt a meg nem adott gólunknál

Angol labdarúgás
2025.11.09. 21:12

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
2025.11.09. 19:31

A Leeds ellen véget ért a Nottingham hosszú böjtje

Angol labdarúgás
2025.11.09. 17:37

Szoboszlai: Időre van szükség, hogy mindenkinek meglegyen a helye

Angol labdarúgás
2025.11.09. 16:06

PL: a Wolves legyőzésével már második a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.11.08. 22:55

Két gólt kapott az Arsenal, a második már pontot ért a Sunderlandnek

Angol labdarúgás
2025.11.08. 20:37
Ezek is érdekelhetik