Videó: amikor Gerrard szinte egymaga nyerte meg a kupadöntőt

T. D.T. D.
2020.05.13. 15:05
null
14 éve jött el Gerrard karrierjének egyik legfényesebb napja (Fotó: AFP)
Habár egyre több jel utal arra, hogy lassan újra beindul a sportélet a világban, a bőség zavarától még finoman szólva is távol vagyunk. Így újabb emlékezetes mérkőzést elevenítünk fel – most egy 2006-os találkozót veszünk elő, a főszereplő Steven Gerrard!

2006. május 13-án – vagyis éppen 14 évvel ezelőtt – a Liverpool a West Ham Uniteddel találkozott az FA-kupa döntőjében. A Pool a Luton Townt, a Portsmouth-t, a Manchester Unitedet, a Birmingham Cityt és a Chelsea-t győzte le a fináléig vezető úton, míg a londoniaknak a Norwich Cityn, a Blackburn Roversen, a Bolton Wanderersen, a Manchester Cityn és a Middlesbrough-n kellett áthámoznia magát.

A cardiffi Millenium Stadionban rendezett döntő első félidejében kétgólos vezetést szerzett a West Ham, ám Steven Gerrard ezen a napon egészen kivételes teljesítményt nyújtott – nélküle aligha nyert volna a Pool. Még az első félidőben adott egy parádés gólpasszt Djibril Cissének, majd a második félidőben két bombagólt is szerzett (a másodikat a 91. percben, 3–2-es hátránynál).

Jöhetett a hosszabbítás, majd a tizenegyespárbaj: Gerrard itt is szerepet vállalt, be is lőtte a maga büntetőjét, ám míg a „vörösök” csak egyszer, a „kalapácsosok” háromszor is hibáztak, így a Liverpool nyolcasa emelhette fel a trófeát.

Aligha okozunk nagy meglepetést azzal, ha eláruljuk, hogy a mérkőzés legjobbjának a ma már a Rangers menedzsereként dolgozó Steven Gerrardot választották meg.

 

BBC Sport on Twitter

The Gerrard final." #OnThisDay in 2006, Steven Gerrard provided one of the BEST EVER #FACup final performances. #LFC #bbcfootball https://t.co/B5xHiiivMD



 

Legfrissebb hírek

FA-kupa: végletekig kiélezett meccsen tizenegyesekkel jutott be az elődöntőbe a Leeds

Angol labdarúgás
14 órája

Arne Slot: Meg kell kérdeznem Szoboszlaitól, mire gondolt

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:10

A Southampton kiejtette az Arsenalt az FA-kupából; a Chelsea megszórta harmadosztályú ellenfelét

Angol labdarúgás
2026.04.04. 22:55

Szoboszlai Dominik: Az első félidőben el kellett volna döntenünk a meccset

Angol labdarúgás
2026.04.04. 17:07

Haaland mesterhármast szerzett, a City kiütéses győzelemmel verte ki a Poolt az FA-kupából

Angol labdarúgás
2026.04.04. 15:35

Szoboszlai Dominik trófeával búcsúztatná Mohamed Szalahot

Angol labdarúgás
2026.04.04. 07:16

Arne Slot: Az előző idényekben látott Szalah nagy segítség lenne a hajrában

Angol labdarúgás
2026.04.03. 14:03

„Már oda is lehet ítélni neki a Liverpool idény legjobbja címét” – Jamie Carragher Szoboszlai Dominikról

Angol labdarúgás
2026.04.03. 12:56
Ezek is érdekelhetik