Utolsóként a Liverpool is nyert top 10-es csapat ellen – ráadásul kiütéssel

Vágólapra másolva!
2013.02.17. 18:17
null
Gerrard ezúttal is elvállalta a büntetőt, de a West Brom elleni meccsel ellentétben most be is lőtte (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 27. fordulójából előre hozott mérkőzésen a Liverpool hazai pályán 5–0-ra kiütötte, sikerével pedig megelőzte a Swansea-t.

A találkozóra a Swansea jövő vasárnapi, Bradford elleni Ligakupa-döntője miatt került sor már ezen a héten, miután egyik csapat sem érdekelt a most hétvégén zajló FA-kupában.

Négyszázadik hazai mérkőzésére készült a Premier League-ben a Liverpool, az ezt megelőző 399 fellépésen 242 siker mellett 98 iksz és 59 vereség volt a Mersey-parti együttes mérlege.

A „vörösök” hétfőn a West Brom ellen több mérkőzésre elegendő kapura lövésből (közte Gerrard tizenegyesével) sem tudtak betalálni, így bár a játék kifejezetten biztató volt, továbbra is Pool volt az egyetlen csapat a Premier League jelenlegi kiírásában, amely nem tudott nyerni olyan csapat ellen, amelyik a mérkőzés idején a tabella első felébe tartozott.

A mérkőzést megelőzően 7. helyen álló Swansea ellen is sorra dolgozta ki a helyzeteket a Liverpool, és a 34. percben megszerezte a vezetést: Gerrard szöglete után Suárez harcolt ki büntetőt, előbbit pedig nem tántorította el hét eleji hibázása, és a jobb alsó sarokba lőtt (1–0).

A fordulást követően nagyon bekezdett a házigazda, tíz perc alatt háromszor is megrezdült a Swansea hálója, Philippe Coutinho már 15 másodperc után bevette Vorm kapuját – 17 méteres lövése a kapus alatt csúszott be (2–0), majd ezt követően ismét közel került a gólhoz, de kevéssel mellé lőtt. Az 50. percben Sturridge bal oldali beadását José Enrique lőtte a bal felsőbe, majd Downing nagyszerű indítása után Suárez cselezett ki két védőt, mielőtt 15 méterről a jobb alsóba tekert (4–0).

A 71. percben újabb büntetőhöz jutott a házigazda Routledge kezezése után, Sturridge pedig a jobb felsőbe lőtt (5–0). Ez volt az első PL-meccse a Liverpoolnak, amelyen két különböző játékos is eredményes volt büntetőből, korábban Baros, Fowler, Kuyt és Gerrard duplázott ugyanazon a találkozón tizenegyesből.

A Liverpool már 17 bajnoki gólnál tart 2013-ban, ennél többet pedig egy csapat sem szerzett még. A „vörösök” az öt gól mellett a helyzetekkel sem fukarkodtak, további harminc alkalommal veszélyeztették a találkozó során a Swansea kapuját.

PREMIER LEAGUE
A 27. FORDULÓBÓL ELŐRE HOZOTT MÉRKŐZÉSEN
Liverpool–Swansea 5–0
(Gerrard 34. – 11-esből, Philippe Coutinho 46., J. Enrique 50., Suárez 56., Sturridge 71. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 26 21 2 3 62–31 +31 65
2. Manchester City 26 15 8 3 48–24 +24 53
3. Chelsea 26 14 7 5 55–28 +27 49
4. Tottenham 26 14 6 6 44–30 +14 48
5. Arsenal 26 12 8 6 50–29 +21 44
6. Everton 26 10 12 4 40–32 +8 42
7. Liverpool 27 10 9 8 49–34 +15 39
8. Swansea 27 9 10 8 38–34 +4 37
9. West Bromwich Albion 26 11 4 11 36–35 +1 37
10. Stoke City 26 7 12 7 26–31 –5 33
11. West Ham 26 8 6 12 29–38 –9 30
12. Fulham 26 7 8 11 36–42 –6 29
13. Sunderland 26 7 8 11 28–34 –6 29
14. Norwich City 26 6 11 9 25–40 –15 29
15. Southampton 26 6 9 11 36–45 –9 27
16. Newcastle 26 7 6 13 34–46 –12 27
17. Aston Villa 26 5 9 12 25–50 –25 24
18. Reading 26 5 8 13 33–48 –15 23
19. Wigan 26 5 6 15 30–51 –21 21
20. Queens Park Rangers 26 2 11 13 19–41 –22 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik