UEFA: Ceferin szerint járna a Poolnak az angol bajnoki cím

MTI MTIMTI MTI
2020.04.07. 18:44
A toronymagasan listavezető Liverpoolnak jár az angol bajnoki cím Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke szerint.

„Nem látok olyan forgatókönyvet, amely alapján ne a Liverpool lenne a befutó, így ha a koronavírus-járvány miatt nem is lehetne befejezni a Premier League-szezont, akkor is a Liverpoolt illeti meg a trófea” – nyilatkozta a szlovén sportdiplomata.„Nem látok olyan forgatókönyvet, amely alapján ne a Liverpool lenne a befutó, így ha a koronavírus-járvány miatt nem is lehetne befejezni a Premier League-szezont, akkor is a Liverpoolt illeti meg a trófea” – nyilatkozta a szlovén sportdiplomata.

A március közepe óta szünetelő angol bajnokság brit sajtóértesülések szerint júniusban és júliusban fejeződhet be, zárt kapus meccsekkel. Az éllovas Liverpool előnye a második helyezett Manchester Cityvel szemben 25 pont, előbbi kilenc, utóbbi tíz mérkőzését nem játszotta még le. A Liverpool csak két győzelemre van attól, hogy 30 év után újra bajnoki címet szerezzen.

„Megértem, ha a szurkolók csalódottak lesznek amiatt, hogy üres stadionban avatnak bajnokot, de így vagy úgy biztosan az övék lesz a serleg” – tette hozzá Ceferin.

Legfrissebb hírek

A Liverpool edzője elárulta, Szoboszlainak a korábbi sérülése újult ki

Angol labdarúgás
33 perce

Lejtmenetben a Newcastle, a nyári szerzemény góljával nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
54 perce

Haaland duplázott, a Man. City tovább menetel a Premier League-ben

Angol labdarúgás
3 órája

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberelőnyben játszó Liverpool fordított és nyert a Brentford ellen

Angol labdarúgás
3 órája

Pedro Neto duplázott, a Chelsea véget vetett az Everton veretlenségének

Angol labdarúgás
5 órája

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpool kezdőcsapatába

Angol labdarúgás
6 órája

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:05

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:45