Tovább tart a Chelsea vesszőfutása

Vágólapra másolva!
2012.12.01. 15:53
null
A Chelsea 17 éve nem volt ilyen rossz formában (Fotó: Action Images)
Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 15. fordulójának nyitó mérkőzésén a West Ham hátrányból fordítva 3–1-re legyőzte a Chelsea-t.

 

Nem várta jó formában a találkozót a Chelsea, hiszen öt mérkőzés óta nyeretlen, ezen belül három találkozó óta gólképtelen volt.

Most viszont már a mérkőzés elején megszakadt az egyik rossz szériája: Moses ugratta ki nagyszerű labdával Fernando Torrest, ő az alapvonal közeléből középre adott, ahol Mata érkezett, aki pedig 11 méterről, ballal a jobb alsóba lőtt (0–1).

Ezzel az assziszttal egyébiránt megszakadt Torres rémes sorozata is: a spanyol támadó 11 óra és 2 perc után vállalt ismét szerepet a bajnokságban Chelsea-találatból (gól, gólpassz).

A vendégek fölénye ezután állandósult, előbb Ramires passza után 12 méterről Moses törte el a labdát, amely nagyjából 20 méterrel kerülte el a kaput, majd ismét Ramires vezetgette a labdát, mielőtt Torreshez játszott, a spanyol azonban kapu fölé tekert.

A félidő hajrájához érve Moses keverte meg az egész hazai védelmet, majd középre adott, Mata ziccerét azonban Jääskeläinen nagy bravúrral hárította, aztán a ráadás pillanataiban Cechnek is nagyot kellett védenie, egy hazai szabadrúgás után Nolan fejesénél.

A második játékrész elején nagyon nyomott a West Ham, de amikor már úgy tűnt, hogy a vendégek megússzák kapott gól nélkül, egy megpattanó beadás után a Chelsea-nevelésű Carlton Cole mászott fel védője nyakába, és fejelt a jobb sarokba – a játékvezető szerint még szabályos kereteken belül (1–1).

A fordulásból Torres nagy helyzete akadt el a védőkön, majd a 66. percben Mata szabadrúgása csattant a bal oldali kapufán, mielőtt a 73.-ban Hazard próbálkozása a léc fölé szállt – ezzel viszont nagyjából el is lőtte a puskaporát a Chelsea, és ismét a hazaiak helyzetei következtek.

A 75. percben Reid fejesét hárította Cech a jobb alsónál, de még ennél is közelebb állt a 83. minutumban a vezetéshez a hazai csapat, ezúttal azonban Ashley Cole a gólvonalról fejelte ki a labdát.

A 86. percben aztán már egyik vendégjátékos sem akadályozta meg a hazai vezetést – Diamé lőtt 11 méterről a jobb alsóba –, majd a 91. percben végleg eldőlt a mérkőzés: egy Chelsea-labdaeladás után Taylor lövését még védte Cech, de a labda pont Maiga elé került, ő pedig nem hibázott (3–1).

A 93. percben még Torres ziccerből szépíthetett volna, csakhogy a hazaiak kapusa védte a fejesét, így a West Ham végül 3–1-re nyert, a Chelsea pedig a bajnokságban hét mérkőzés óta nyeretlen, amire 17 éve nem volt példa…

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Manchester United 14 11 3 33–18 +15 33
2. Manchester City 14 9 5 27–10 +17 32
3. Chelsea 15 7 5 3 25–16 +9 26
4. West Bromwich Albion 14 8 2 4 24–18 +6 26
5. Tottenham 14 7 2 5 25–23 +2 23
6. Everton 14 5 7 2 24–18 +6 22
7. West Ham 15 6 4 5 19–17 +2 22
8. Arsenal 14 5 6 3 24–14 +10 21
9. Swansea 14 5 5 4 21–17 +4 20
10. Stoke City 14 4 7 3 13–12 +1 19
11. Fulham 14 4 5 5 25–23 +2 17
12. Liverpool 14 3 7 4 18–18 0 16
13. Norwich City 14 3 7 4 11–20 –9 16
14. Newcastle 14 3 5 6 14–21 –7 14
15. Wigan 14 4 2 8 15–25 –10 14
16. Sunderland 13 2 7 4 12–16 –4 13
17. Aston Villa 14 3 4 7 11–22 –11 13
18. Southampton 14 3 3 8 21–31 –10 12
19. Reading 13 1 6 6 16–23 –7 9
20. Queens Park Rangers 14 5 9 10–26 –16 5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik