Tottenham: Eriksen emelt fővel távozhat – Mourinho

T. D.T. D.
2020.01.15. 17:07
null
José Mourinho megvédte Christian Eriksent (Fotó: AFP)
Kedden a Middlesbrough elleni megismételt mérkőzésen már továbbjutott az FA-kupában a Tottenham. A találkozó után a londoniakat irányító José Mourinhót többek között a minden bizonnyal hamarosan távozó Christian Eriksenről is kérdezték.

 

Mint ismert, Eriksennel kapcsolatban az utóbbi időben szinte mindenki azt találgatja, mikor és hova távozik, a legkitartóbb érdeklődőnek egyértelműen az olasz Inter tűnik. Fabrizio Romano olasz újságíró szerint már folynak a tárgyalások, a dán támadó középpályás készen áll a váltásra, azonban kedden még végigjátszotta a másodosztályú csapat elleni kupamérkőzést. A szurkolók ki is fütyülték, de Mourinho megvédte játékosát, s a rajongókhoz is szólt.

„Nagyon jól játszott, nagyon profi volt, pontosan ezt várom tőle. Ha végül a távozás mellett dönt, emelt fővel teheti, ha mindent belead a csapatért – éppen erre törekszik. Szurkolók: mindig legyen meg a tisztelet, meg kell adnunk a tiszteletet, a srác ma megtette értünk, amit kellett” – mondta a meccs utáni sajtótájékoztatón Mourinho.

Fabrizio Romano on Twitter

Christian Eriksen has just accepted to join Inter on January - he'd like to move immediatly and is "ready to agree" personal terms. Inter have now started official talks with Tottenham: €10M offered, Spurs want €20M. Talks ongoing. #THFC #Tottenham #Inter



Legfrissebb hírek

José Mourinho szerint nehéz Görögországban játszani

Bajnokok Ligája
4 órája

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
8 órája

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
14 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
2026.11.02. 14:50

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
2026.11.02. 09:32

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16