Sunderland: a Johnson-ügy miatt lemondott a vezérigazgató

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.08. 18:43
Azonnali hatállyal bejelentette lemondását Margaret Byrne, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Sunderland vezérigazgatója az Adam Johnson-ügy miatt.

Adam Johnsont, a Sunderland korábbi játékosát 2015 márciusában tartóztatták le, mert a gyanú szerint kiskorúval folytatott szexuális kapcsolatot. Később elengedték, és a csapatban is játszhatott egészen idén februárig, amikor a játékos a bíróság előtt beismerte, hogy a vád igaz.Adam Johnsont, a Sunderland korábbi játékosát 2015 márciusában tartóztatták le, mert a gyanú szerint kiskorúval folytatott szexuális kapcsolatot. Később elengedték, és a csapatban is játszhatott egészen idén februárig, amikor a játékos a bíróság előtt beismerte, hogy a vád igaz.

Most Margaret Byrne vezérigazgató is lemondott, mert kiderült, hogy a tavalyi letartóztatás óta tudott a dologról, ám ennek ellenére hagyta, hogy Johnson a klubnál maradjon és játsszon.

Byrne-nek másolata volt arról a 834 WhatsApp-üzenetről, amelyet Johnson és a lány váltott egymással. A Sportsmail értesülései szerint Byrne-nek elmondták, hogy lemondhat önként, máskülönben kirúgják.

„Teljesen megdöbbentem, amikor Mr. Johnson bűnösnek vallotta magát – mondta Byrne. – Elfogadom, hogy Mr. Johnsont nem lett volna szabad engedni játszani, függetlenül attól, hogy miként vallott később az ügyről. Súlyos hiba volt a részemről, ezért teljes mértékben vállalom a felelősséget.”

Adam Johnsont akár 10 évi börtönre is ítélhetik az ügy miatt.

Legfrissebb hírek

Kerkez gólt szerzett, de a Liverpool kikapott a Brightontól

Angol labdarúgás
10 órája

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
18 órája

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
2026.03.20. 22:58

Lewis Hamilton sikerei is motiválták Tóth Alexet

Légiósok
2026.03.19. 09:55

Alisson visszatért a Liverpoolba, hosszabbított és a BL-re összpontosít

Angol labdarúgás
2026.03.17. 09:41

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
2026.03.16. 23:04

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón

Angol labdarúgás
2026.03.16. 17:08

A Premier League történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.03.16. 15:50
Ezek is érdekelhetik