Rooney nem a pénz, hanem az ambíciói miatt távozna

Vágólapra másolva!
2010.10.20. 20:14
null
Rooney (balra) nem látja biztosítottnak, hogy a Manchester United továbbra is a világ élvonalába tartozik majd<br />(Fotó: Action Images)
Wayne Rooney szerd&aacute;n elismerte, hogy t&aacute;vozni akar a Manchester Unitedtől, m&eacute;gpedig az&eacute;rt, mert nem l&aacute;tja biztos&iacute;tottnak, hogy a csapatot alaposan megerős&iacute;tik a vezetői.

 

A Rooney-ügyről kipattanása óta sokan nyilatkoztak már, szerdán végre maga a főszereplő is megtette ezt. A csatár megerősítette, hogy nem kívánja meghosszabbítani a 2012 nyarán lejáró szerződését, és azt is elárulta, hogy nem a pénz áll döntése hátterében.

„Múlt héten találkoztam David Gill-lel (a Manchester United ügyvezető igazgatója – a szerk.), aki nem biztosított arról, hogy megerősítik a csapat keretét. Ezután közöltem vele, hogy nem hosszabbítom meg a szerződésemet” – áll a Rooney által kiadott közleményben.

A csatár érdeklődéssel hallgatta Sir Alex Ferguson keddi nyilatkozatát, amelynek egyes részei meglepték.

„Az igaz, ahogy ő is mondta, hogy én és az ügynököm több alkalommal is tárgyaltunk a szerződésem meghosszabbításáról – folytatta Rooney. – Ezek során bizonyosságot akartam szerezni azt illetően, hogy a klub továbbra is képes lesz a világ legjobb játékosait magához csábítani. A Manchester United iránt mindig is maximális tiszteletet tanúsítottam. Hogyan is tehettem volna másképp, ismerve a klub fantasztikus múltját, különösen az utóbbi hat évet, amelynek szerencsére részese lehettem. Számomra csak az számít, hogy trófeákat nyerjünk. Sir Alex irányítása alatt ezzel soha nem is volt gond. Éppen ezért indokoltnak tartottam a kérésemet."

A szigetországi sajtóban természetesen hamar elterjedt, hogy a játékos és a menedzser közötti viszony megromlott, ám ezt kedden Ferguson, ma pedig Rooney is cáfolta.

„A mostani nehézségek ellenére tudom, hogy mindig is rengeteggel tartozom majd Sir Alex Fergusonnak. Nagy menedzser, remek mentor, aki az első pillanattól kezdve segített nekem, amióta ideszerződtem 18 évesen az Evertontól. A Manchester United érdekeit szem előtt tartva azt kívánom, bárcsak mindig a klub élén maradna, mivel nincs aki pótolhatná, ő egy zseni.”

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

A Juventus kész kifizetni az MU által kért transzferdíjat Sanchóért – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 10:17

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
2025.07.12. 16:16

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
2025.06.18. 10:12
Ezek is érdekelhetik