Roberto Mancini: Második hely? Miért ne?

Vágólapra másolva!
2011.04.04. 12:41
null
Mancinival ellentétben, a City nem rogyott meg a Sunderland elleni meccsen (Fotók: Action Images)
Roberto Mancini, a Manchester City menedzsere elképzelhetőnek tartja, hogy csapata végül megszerzi a második helyet a Premier League 2010–2011-es szezonjában. Az olasz szakember a Sunderland elleni 5–0-s sikert követően volt ennyire optimista.

A hétvégi forduló nagy nyerteseit Manchesterben kell keresni. A United a West Ham ellen fordított kétgólos hátrányból, míg a City gyakorlatilag tönkreverte a Sunderlandet. A két fő rivális londoni alakulat, az Arsenal és a Chelsea pedig eközben pontokat veszített.

Roberto Mancini együttesénél a szezon előtt a Bajnokok Ligája-indulást érő hely elérését tűzték ki célul, de most úgy tűnik, hogy még a második pozícióban (vagy előrébb…) végezhetnek a „világoskékek”.

WENGER NEM KERES KIFOGÁSOKAT

Arsene Wenger az ESPN-nek adott interjúban kifejtette, nem keres kifogásokat csapata utóbbi időben nyújtott gyenge teljesítményére, hanem megpróbál semleges maradni, mivel nem ő dönti el a mérkőzéseket.

 

„Tizenöt éve dolgozom itt, tudom, hogy működnek a dolgok. Semleges akarok maradni, mivel annak is kell lennem. Nem én döntöm el a mérkőzéseket. Nem akarok kifogásokat keresni a gyenge teljesítményünkre. A Blackburn ellen nem játszottunk elég jól, ennyi a magyarázat. Sokkal jobban kell teljesítenünk az előttünk álló összecsapásokon" – fogalmazott Arsene Wenger.

 

A legutóbbi három bajnokiján három döntetlent ért el a hétvégén a Blacburn ellen csak gól nélküli döntetlent játszó Arsenal.

„Hogy odaérhetünk-e a második helyre? Miért ne? Nagyon boldog vagyok, hogy megszereztük a három pontot, amivel megelőztük a Chelsea-t, és már csak három pontra vagyunk az Arsenaltól” – mondta a hét végén a Sunderland ellen aratott 5–0-s győzelmet követően Mancini.

Az olasz szakember elmélkedéséhez „háttéranyagként” mindenképpen hozzá kell fűzni, hogy az Arsenal egy meccsel kevesebbet játszott a Citynél, így az említett hárompontos hátrány ismét növekedésnek indulhat. Ráadásul a Chelsea is csak 30 meccset játszott ebben a szezonban – a manchesteriek 31-et.

„A mostani nagyon fontos hétvége volt a számunkra – persze igazán nagy hétvégéről akkor beszélhetünk, ha nyerünk is valamit.”

Mancini a listavezető Manchester Unitedról már nem gondolja, hogy befogható lenne, van azonban egy sorozat, amelyben még megtréfálhatják a „világoskékek” a „vörös ördögöket”. A két csapat április 16-án az FA-kupa elődöntőjében vív meg egymással.

„Hogy különösen aggódnának a mérkőzés miatt? Nem tudom. Tisztában vannak azzal, hogy a kupaelődöntő egy meccsből áll, amelyen bármi megtörténhet. Nagyon jól ismernek minket, de mi is mindent tudunk róluk” – vélte Mancini, aki szerint hatalmas dicsőséget jelentene, ha búcsúztatnák a városi riválist a kupából, de most elsősorban a következő feladatra kell koncentrálniuk.

A Man. City a Premier League 32. fordulójában a Liverpool otthonába látogat. A találkozót egy hét múlva, hétfőn rendezik.

A City szárnyalt a Sunderland ellen
A City szárnyalt a Sunderland ellen

 

AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 31 19 9 3 68–32 +36 66
2. Arsenal 30 17 8 5 59–29 +30 59
3. Manchester City 31 16 8 7 50–27 +23 56
4. Chelsea 30 16 7 7 54–25 +29 55
5. Tottenham 30 13 11 6 41–34 +7 50
6. Liverpool 31 13 6 12 42–38 +4 45
7. Everton 31 9 14 8 42–41 +1 41
8. Bolton 31 10 10 11 43–43 0 40
9. Newcastle 31 10 9 12 48–46 +2 39
10. Fulham 31 8 14 9 36–33 +3 38
11. Stoke City 31 11 5 15 37–39 –2 38
12. Sunderland 31 9 11 11 33–42 –9 38
13. West Bromwich Albion 31 9 9 13 43–57 –14 36
14. Blackburn 31 9 7 15 39–51 –12 34
15. Birmingham 30 7 13 10 30–42 –12 34
16. Aston Villa 31 8 10 13 39–53 –14 34
17. Blackpool 31 9 6 16 45–63 –18 33
18. West Ham 31 7 11 13 38–53 –15 32
19. Wolverhampton 31 9 5 17 36–53 –17 32
20. Wigan 31 6 13 12 29–51 –22 31

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik