Priskin végleg elhagyhatja az Ipswichet

2011.03.29. 18:45
null
Lehet, hogy Priskint többé már nem ünneplik az Ipswich szurkolói? (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
Mint ismeretes, az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Ipswich Town a szezon végéig kölcsönadta Priskin Tamást a feljutásért küzdő Swansea-nek. Paul Jewell, az Ipswich menedzsere elismerte, a nyáron hajlandó lenne eladni a magyar válogatott támadót.

Bár Jewell szerint Priskinnek még lehet jövője az Ipswichnél, megfelelő ajánlat esetén távozhat a válogatott csatár. „Tamás nem igazán fért be a kezdőcsapatba, de nagyon közel állt ahhoz, hogy bekerüljön. Remélhetőleg jól teljesít majd a Swansea-nél, és akkor talán kiharcol magának egy csapatváltást. Van jövője az Ipswichnél, de ha számunkra is kedvező ajánlat érkezne, meghallgatnám azt” – nyilatkozta Jewell az East Anglian Daily Timesnak.

„Nem akarjuk kitúrni Priskint. Nem lett volna akadálya maradásának, ha valóban maradni akart volna” – tette hozzá az angol szakember.

Priskin klubváltása kapcsán ügynöke, Vörösbaranyi József is elmondta: „Ez nagy lehetőség Tamás számára, szakmailag mindenképp előrelépést jelentene egy feljutásért harcoló csapatban futballozni, és bár egyelőre csak kölcsönről lenne szó, hosszabb távú együttműködés is lehet belőle.”

Brendan Rodgers, a Swansea menedzsere is elismerően nyilatkozott a 24 éves támadóról. Már az idény elején is szerettem volna megszerezni Tamást. Együtt dolgoztam vele a Watfordnál, ahol kiválóan játszott, és magasságával nagy veszélyt jelenthet az ellenfelek kapujára, megadhatja nekünk az egyensúlyt a hátralévő meccsekre. Tamás olyan futballista, aki gólokkal segítheti a csapatunkat, és vele elég támadójátékosunk lesz a hátralévő nyolc találkozónkra ebben a szezonban” – tette hozzá a szakember.

Priskin a 2010–2011-es szezonban 39 mérkőzésen szerepelt az Ipswichben, hét gólt szerzett, négyet a Championshipben, hármat a Ligakupában. A Swansea tíz ponttal van lemaradva a listavezető QPR-től, és egy ponttal áll a második, még automatikus feljutást érő helyet elfoglaló Norwich mögött, az Ipswich a 15., sem a feljutásra nincs esélye, sem a kiesés nem fenyegeti.

Legfrissebb hírek

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
5 perce

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
13 perce

Doku hosszabbított a Cityvel, Frattesi a Lazióba kerül kölcsönben – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
26 perce

Isztambulban rendezik a januári Spanyol Szuperkupát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
52 perce

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
1 órája

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
1 órája

Meglepő helyen bukkant fel Erling Haaland képmása

Minden más foci
1 órája

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája