A Man. City egygólos vereséget szenvedett Sunderlandben

Vágólapra másolva!
2013.11.10. 15:00
null
Wes Brown gyötri hátulról Álvaro Negredót (Fotó: Action Images)
A Premier League 11. fordulójában a Manchester City egygólos vereséget szenvedett a Sunderland vendégeként. A találkozó egyetlen gólját Phil Bardsley szerezte a 21. percben. A vendégek negyedik vereségüket szenvedték el a bajnokságban, és már hat pont a hátrányuk a listavezető Arsenallal szemben.

A Sunderland öt középpályással igyekezett a mérkőzés elején megfékezni a Manchester City támadásait, amelyek viszont nem érkeztek, a vendégek finoman fogalmazva sem estek neki ellenfelüknek. A 13. percben váratlanul helyzet adódott a hazaiak előtt, Sebastian Larsson jobb oldali beadását követően Steven Fletcher fejelt a jobb alsó sarok mellé.

Nyolc perccel később azonban már semmi nem menthette meg a góltól Pellegrini együttesét. Wes Brown indította a bal oldalon Phil Bardsleyt, akivel James Milner tartott lépést, de elcsúszott, így a védő egyedül törthetett kapura, és csatárokat megszégyenítő magabiztosággal lőtte ki a bal alsó sarkot hét méterről, igen kiszorított szögből. 1–0

A Manchester City természetesen azonnal támadóbb szellemben kezdett el játszani, de egy lehetőséget leszámítva nem igazán tudtak gólhelyzetbe kerülni. Azt az egy lehetőséget Sergio Agüero puskázta el, aki négy méterről fejelt a kapu fölé Kolarov bal oldali beadását követően.

A második félidőben egyértelműen a vendégek akarata érvényesült, a Sunderland gyakran tíz emberrel védekezett a tizenhatos vonalánál, aminek meg is lett az eredménye, mert a City egészen egyszerűen nem tudott mit kezdeni a betömörülő védelemmel.

A mérkőzés hátralévő részében sem változott a játék képe, a City tíz emberrel támadott, míg a Sunderland tíz emberrel védekezett, és siker is koronázta a hazaiak hősies védekezését, mert a Man. City nem tudott gólt szerezni.

ANGOL PREMIER LEAGUE, 11. FORDULÓ
Sunderland–Manchester City 1–0 (1–0)
Gólszerző:
Bardsley (21.)
KÉSŐBB
Manchester United–Arsenal 17.10 (Tv: Digi Sport1)
Swansea City–Stoke City 17.10
TABELLA

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 10 8 1 1 22– 9 +13 25
2. Liverpool 11 7 2 2 21–10 +11 23
3. Southampton 11 6 4 1 15– 5 +10 22
4. Chelsea 11 6 3 2 18–10 +8 21
5. Everton 11 5 5 1 14–10 +4 20
6. Tottenham 11 6 2 3 9– 6 +3 20
7. Manchester City 11 6 1 4 28–12 +16 19
8. Manchester United 10 5 2 3 17–13 +4 17
9. Newcastle 11 5 2 4 15–16 –1 17
10. West Bromwich Albion 11 3 5 3 12–12 0 14
11. Aston Villa 11 4 2 5 11–12 –1 14
12. Hull City 11 4 2 5 9–14 –5 14
13. Cardiff 11 3 3 5 9–15 –6 12
14. Swansea 10 3 2 5 12–12 0 11
15. Norwich City 11 3 2 6 9–21 –12 11
16. West Ham 11 2 4 5 9–11 –2 10
17. Fulham 11 3 1 7 10–19 –9 10
18. Stoke City 10 2 3 5 7–11 –4 9
19. Sunderland 11 2 1 8 8–22 –14 7
20. Crystal Palace 11 1 1 9 6–21 –15 4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik