Van Persie és a Manchester United megállította az Arsenalt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.10. 17:04
null
Kevés helyzet, sok bruszt jellemezte a rangadót (Fotó: Reuters)
A Premier League 11. fordulójának rangadóján a Manchester United hazai pályán 1–0-ra legyőzte a listavezető Arsenalt Robin van Persie góljával, így feljött a tabella ötödik helyére, és már csak öt pont választja el az első helytől. A Swansea City és a Stoke City 3–3-as döntetlent játszott egymással egy igen fordulatos és gólgazdag mérkőzésen.  

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A listavezető Arsenal a címvédő Manchester United otthonában lépett pályára, márpedig ez két okból sem kecsegtetett sok jóval a találkozó előtt az „ágyúsok” szurkolói számára. Egyrészt az Old Traffordra nem győzni jár mostanában az Arsenal (a legutóbbi kilenc meccsből csupán egy döntetlenre futotta a vendégek erejéből), másrészt a regnáló bajnok ellen a legutóbbi kilenc fellépéséből egyet sem tudott megnyerni.

Az Arsenal az első játékrészben mélyen a tudása alatt játszott, és bár a manchesteri csapat sem brillírozott, Rooney megpattanó lövésével legalább a kaput egyszer veszélyeztették.

A 27. percben megszerezte a vezetést a házigazda, Rooney szöglete után Van Persie fejelt a bal felső sarokba – szomorítva ezzel korábbi csapatát (1–0).



Fél óra játék után kezdett éledezni az Arsenal, de sem Cazorla lövése, sem Giroud fejese nem eredményezett gólt, sőt, a 39. minutumban Rooney a 16-oson belül a földre került a francia támadó mellett, a síp azonban néma marad.

Az első félidőben az orvosi stábnak is bőven akadt munkája, előbb az egymással összefejelő Phil Jonest és Szczesnyt kellett ápolni, majd a saját kapusa által letarolt Vidicset is – utóbbi nem is tudta folytatni a játékot, a helyére Cleverley állt be.

A második félidőben aztán valamelyest emelkedett a színvonal, az Arsenal többet birtokolta már a labdát, mint az első játékrészben, és több lehetőséget is tartogatott ez a 45 perc.

Mindjárt az elején Ramsey megpattanó lövésével, majd Vermaelen 25 méteres szabadrúgásával veszélyeztettek, mielőtt Sagna beadása után Özil lőtt az oldalhálóba.

Egy óra játékhoz érve Rooney növelhette volna a „vörös ördögök” előnyét, de 14 méterről, ziccerből a bal alsó mellé lőtt.

A találkozó hajrájára megpróbálta felpörgetni magát az Arsenal, az utolsó negyedóra nyitányán előbb Gibbson lövését védte könnyedén De Gea, majd Giroud lehetőségei következtek, a francia azonban ma nem tudott a kapuba találni. A hazaiaknél még Smalling került közel a gólszerzéshez, de centikkel lemaradt a labdáról, aztán a találkozó utolsó lehetőségeként Bendtnernek is hosszú lett picit a beadás, így az egyenlítés elmaradt.

A másik fél 6-kor kezdődő mérkőzésen a Stoke City a 25. percre már kétgólos előnyre tett szert, de így is a 96. percben elvégzett Adam-büntető kellett, hogy egyáltalán pontot szerezzen az együttes, mivel a kettő között Bony duplázott, és még Dyer is betalált.

ANGOL PREMIER LEAGUE, 11. FORDULÓ
Manchester United–Arsenal 1–0 (1–0)
Gólszerző: Van Persie (27.)
Swansea City–Stoke City 3–3 (0–2)
Gólszerző: Bony (56., 86.), Dyer (74.), ill. Walters (8.), Ireland (25.), Adam (96. – tizenegyesből)
KORÁBBAN KÖZÖLT EREDMÉNYEK
Sunderland–Manchester City 1–0 (1–0)
Gólszerző:
Bardsley (21.) A találkozóról szóló cikkünket ide kattintva érheti el!
Tottenham–Newcaste 0–1
Gólszerző: Rémy (13.) A találkozóról szóló cikkünket ide kattintva érheti el!

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Arsenal 11 8 1 2 22–10 +12 25
2. Liverpool 11 7 2 2 21–10 +11 23
3. Southampton 11 6 4 1 15–5 +10 22
4. Chelsea 11 6 3 2 18–10 +8 21
5. Manchester United 11 6 2 3 18–13 +5 20
6. Everton 11 5 5 1 14–10 +4 20
7. Tottenham 11 6 2 3 9–6 +3 20
8. Manchester City 11 6 1 4 28–12 +16 19
9. Newcastle 11 5 2 4 15–16 –1 17
10. West Bromwich Albion 11 3 5 3 12–12 0 14
11. Aston Villa 11 4 2 5 11–12 –1 14
12. Hull City 11 4 2 5 9–14 –5 14
13. Swansea 11 3 3 5 15–15 0 12
14. Cardiff 11 3 3 5 9–15 –6 12
15. Norwich City 11 3 2 6 9–21 –12 11
16. West Ham 11 2 4 5 9–11 –2 10
17. Stoke City 11 2 4 5 10–14 –4 10
18. Fulham 11 3 1 7 10–19 –9 10
19. Sunderland 11 2 1 8 8–22 –14 7
20. Crystal Palace 11 1 1 9 6–21 –15 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik