Rooney vezetésével az MU könnyedén nyert a Newcastle ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.26. 15:55
null
Wayne Rooney (balra) remek napot fogott ki a Newcastle ellen (Fotó: Action Images)
A Premier League 18. fordulójában a Manchester United hazai pályán 3–1-re legyőzte a Newcastle Unitedet. Wayne Rooney duplázott, majd kiosztott egy gólpasszt Robin van Persie-nek, a vendégek szépítő találatát Papiss Cissé szerezte a meccs hajrájában tizenegyesből.

 

A Manchester United az utóbbi hetekben kirobbanó formában játszott, a legutóbbi hét bajnokijából csak egyet nem tudott megnyerni (az előző fordulóban az Aston Villa otthonában hullajtott el két pontot), és a Newcastle United ellen is favoritnak számított, hiszen a „szarkák” ellentétes utat jártak be az utóbbi időben, úgy érkeztek az Old Traffordra, hogy az előtte lejátszott három tétmeccsüket kivétel nélkül mind elveszítették. A hazaiak jobban is futballoztak az első félidőben, bár Alan Pardew együttese előtt is adódott néhány lehetőség. Az első gólra a 23. percig kellett várni, amikor Juan Mata indította Radamel Falcaót a jobb oldalon, a kolumbiai az ötös bal sarkánál látványos becsúszással tette középre a labdát, amelyet Wayne Rooney öt méterről a kapu közepébe passzolt. 1–0

A gól után sokáig nem jegyezhettünk fel érdemi helyzetet, a 36. percben azonban újra megvillantak a „vörös ördögök”: Falcao szerzett labdát az ellenfél térfelén, ebből Phil Jones indította Matát, aki ragyogó ütemben ugratta ki Rooneyt, és az MU „csékája” 11 méterről kilőtte a kapu jobb oldalát. Az angol válogatott csatár a legutóbbi 11 bajnokiján 11 gólt szerzett, és ő lett a hatodik játékos a PL-ben, aki a Boxing Dayen duplázni tudott. 2–0

A második félidőben folytatódott a Rooney-show: az 53. percben odarajzolta a labdát Robin van Persie fejére, és a holland hét méterről a bal alsó sarokba fejelt. Van Persie-nek ez volt a harmadik Boxing Day-gólja pályafutása során, amivel megelőzte honfitársait, Rafael van der Vaartot és Ruud van Nistelrooyt, akik két-két góllal állnak ebben a rangsorban. 3–0

A harmadik gól után a manchesteriek érthető módon visszavettek a tempóból, míg a Newcastle játékosai beletörődtek a vereségbe, így az utolsó 20 percben tulajdonképpen békés labdázgatás folyt a pályán. A végeredmény így már nem is változott volna minden valószínűség szerint, ha Phil Jones nem buktatja Jack Colbacket a tizenhatoson belül a 86. percben. A játékvezető által befújt büntetőt a csereként beálló Papiss Cissé végezte el, és nagyon szépen varrta fel a labdát a bal felső sarokba. 3–1

A Rooney vezetésével simán nyerő MU tartja harmadik helyét a tabellán, míg a Newcastle tovább süllyedt, hiszen zsinórban a negyedik tétmeccsét veszítette el az Old Traffordon. Még egy érdekesség a végére: a Manchester Unitednek ez volt az 50. sikere december 26-án, ezen a napon egyetlen más csapat sem aratott még ennyi győzelmet az angol labdarúgásban.

ANGLIA
PREMIER LEAGUE
18. FORDULÓ

Manchester United–Newcastle United 3–1 (Rooney 23., 36., Van Persie 53., ill. P. Cissé 87. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 18 14 3 1 40–13 +27 45
2. Manchester City 18 13 3 2 39–15 +24 42
3. Manchester United 18 10 5 3 33–19 +14 35
4. Southampton 18 10 2 6 31–14 +17 32
5. West Ham 18 9 4 5 29–21 +8 31
6. Arsenal 18 8 6 4 32–22 +10 30
7. Tottenham 18 9 3 6 24–24 0 30
8. Swansea 18 8 4 6 23–19 +4 28
9. Liverpool 18 7 4 7 22–24 –2 25
10. Newcastle 18 6 5 7 19–26 –7 23
11. Stoke City 18 6 4 8 19–23 –4 22
12. Everton 18 5 6 7 27–28 –1 21
13. Aston Villa 18 5 5 8 11–22 –11 20
14. Sunderland 18 3 10 5 16–27 –11 19
15. West Bromwich Albion 18 4 5 9 18–26 –8 17
16. Queens Park Rangers 18 5 2 11 21–34 –13 17
17. Hull City 18 3 7 8 18–25 –7 16
18. Crystal Palace 18 3 6 9 20–30 –10 15
19. Burnley 18 3 6 9 12–27 –15 15
20. Leicester City 18 2 4 12 16–31 –15 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik