Ellenállhatatlan volt a Manchester City, a Leicester bánta

2019.12.21. 18:20
null
A Manchester City ellenállhatatlan volt, két góllal le is győzte a Leicestert (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 18. fordulójának szombati játéknapján a címvédő Manchester City hazai pályán 3–1-re legyőzte a Leicester Cityt.

A forduló szombati játéknapjának rangadóján meglehetősen visszafogott játékkal kezdtek a csapatok, ez azonban – szerencsére – mindössze nagyjából tíz percig tartott. A hazaiaknál Rijad Mahrez volt a legaktívabb, továbbá mellette Kevin De Bruyne és Raheem Sterling is állandó veszélyt jelentett. A 14. percben a belga középpályás a kapufát találta el, nem sokkal később pedig Gabriel Jesus közeli próbálkozása után Kasper Schmeichel mutatott be egy bravúros védést.

A Leicester City ezekben a pillanatokban csak elvétve tudta megtartani a labdát, ennek ellenére szinte a semmiből vezetést szerzett: a 22. percben Harvey Barnes kiugratása után a Fernandinhót megelőző Jamie Vardy kettőt tolt a labdán, amelyet végül közelről Ederson felett a kapuba emelt. 0–1

A kapott gól nem rázta meg különösebben Pep Guardiola csapatát, a 30. percben Benjamin Mendy keresztlabdája után Rijad Mahrez húzott jobbról befelé, majd 16 méterről lőtt, a labda pedig Caglar Söyüncü lábáról a kapuba pattant. 1–1

Alig több mint tíz perc telt el, a fordítás is összejött a hazaiaknak: Sterling tolta el a labdát Ricardo Pereira mellett, majd átesett a védőn, Mike Dean pedig büntetőt ítélt. A labda mögé Ilkay Gündogan állt, s Schmeichel ugyan belekapott a lövésébe, védeni nem tudott a dán kapus. 2–1

A fordulás után a nem változott a játék képe, a Manchester City egymás után alakította ki a helyzeteket. A harmadik hazai gólra a 69. percig kellett várni: Kyle Walker indítása után De Bruyne húzta meg a jobb szélen, majd a beadását követően a hosszú oldalon Gabriel Jesus estében az üres kapuba küldte a labdát. 3–1

A hajrában már nem született újabb gól, így Guardiola csapata magabiztos játékkal nyerte meg a rangadót, és egy pontra megközelítette a Leicestert a tabellán.

ANGOL PREMIER LEAGUE
18. FORDULÓ

Manchester City–Leicester City 3–1 (Mahrez 30., Gündogan 43. – 11-esből, Gabriel Jesus 69., ill. Vardy 22.)

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Korában játszották
Everton–Arsenal 0–0
Aston Villa–Southampton 1–3(Grealish 75., ill. Ings 21., 51., Stephens 31.)
Bournemouth–Burnley 0–1(J. Rodriguez 89.)
Brighton–Sheffield United 0–1(McBurnie 23.)
Newcastle–Crystal Palace 1–0(Almirón 83.)
Norwich–Wolverhampton 1–2(Cantwell 17., ill. Saiss 60., R. Jiménez 81.)

Vasárnap játsszák
15.00:Watford–Manchester United (Tv:Spíler1)
17.30:Tottenham Hotspur–Chelsea (Tv:Digi Sport1) – élőben az NSO-n!

Elhalasztva
West Ham United–Liverpool

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 17 16 1 42–14 +28 49
2. Leicester City 18 12 3 3 41–14 +27 39
3. Manchester City 18 12 2 4 50–20 +30 38
4. Chelsea 17 9 2 6 31–25 +6 29
5. Sheffield United 18 7 7 4 22–17 +5 28
6. Wolverhampton 18 6 9 3 26–22 +4 27
7. Tottenham 17 7 5 5 32–24 +8 26
8. Manchester United 17 6 7 4 26–20 +6 25
9. Newcastle 18 7 4 7 18–24 –6 25
10. Burnley 18 7 3 8 24–29 –5 24
11. Arsenal 18 5 8 5 24–27 –3 23
12. Crystal Palace 18 6 5 7 15–20 –5 23
13. Brighton & Hove Albion 18 5 5 8 21–26 –5 20
14. Bournemouth 18 5 4 9 19–25 –6 19
15. Everton 18 5 4 9 20–29 –9 19
16. West Ham 17 5 4 8 19–28 –9 19
17. Southampton 18 5 3 10 21–37 –16 18
18. Aston Villa 18 4 3 11 24–33 –9 15
19. Norwich City 18 3 3 12 19–37 –18 12
20. Watford 17 1 6 10 9–32 –23 9
Legfrissebb hírek

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
5 órája

A PSG-ből igazolt tizennyolc éves szélsőt az Aston Villa – hivatalos

Angol labdarúgás
17 órája

Kép: két régi jó barát – Erling Haaland Szoboszlai Dominikkal közös fotót posztolt

Angol labdarúgás
20 órája

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
2026.08.31. 23:00

A nyár legnagyobb fogása? Liverpoolba szerződött a PSG sztárja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.31. 15:40

Az Ipswich ráijesztett az MU-ra, de Bruno Fernandesre nem volt ellenszere

Angol labdarúgás
2026.08.30. 19:34

Joao Pedro két kapura játszott, a Chelsea hétgólos meccsen verte meg a Brightont

Angol labdarúgás
2026.08.30. 17:13

„Nem tudom megmagyarázni, talán gond volt a táblával” – Iraola a Forest tizenegyeséről

Angol labdarúgás
2026.08.30. 14:46