Premier League: Guardiola kiakadt, a VAR-t szidta

CS. M.CS. M.
2019.10.20. 12:41
null
Pep Guardiola nem elégedett a VAR-ral (Fotó: AFP)
Kétgólos sikert aratott szombaton a Manchester City labdarúgócsapata a Crystal Palace otthonában (2–0), a mérkőzés után mégsem volt maradéktalanul elégedett Pep Guradiola. A katalán tréner a VAR által műesésként elkönyvelt esetet bírálta.

 

David Silva és az ötvenedik citys gólját szerző Gabrel Jesus gyors egymásutánban érkező találatainak köszönhetően hozta a kötelezőt a Premier League regnáló bajnoka a Selhurst Parkban, ám Guardiola szerint egy esetben újfent nem adtak meg számukra egy jogos büntetőt, műesés miatt. A tréner szerint ráadásul ez már nem az első eset.


„Műesés, műesés, műesés. Minden hétvégén minden hasonló szituációt műesésként könyvelnek el, akárcsak a Bournemouth ellen. Persze a Totthanem elleni gólunknál kezeztünk, a 94.percben, akkor jó döntést hoztak, de természetes, hogy ezúttal frusztrált vagyok.”

A Manchester City menedzserének a mérkőzés előtt a kezdőcsapat összeállításával is meggyűlt a baja, a sérülések miatt két belső középpályás, Rodri és Fernandinho középhátvédet játszott.

„Sosem könnyű dolog, ha a posztján kívül kell szerepelnie két játékosunknak is, főleg ha az ellenfélnek olyan támadói vannak mint Wilfried Zaha, Jordan Ayew, Christian Benteke vagy Andros Townsend, de remek munkát végeztek. Hálás vagyok mindkettejüknek” – mondta Guardiola.

Csatárposzton is volt változás, Sergio Agüero ezúttal csak a kispadon kapott helyet, melyhez sokak szerint a hétközi kisebb autóbalesete is hozzájárult, ám az ő helyére beugró Gabriel Jesus góllal hálálta meg a bizalmat.

„Gabriel Jesus remek ritmusban tért vissza a brazil válogatottól, ehhez képest Agüero tíz napot töltött el edzés nélkül, de természetesen mindketten nagyon fontosak. Amikor pályára lépnek, egyaránt kiválóan teljesítenek, de mindig meg kell hoznom a döntést, ki kezdjen” – zárta mondandóját a Manchester City menedzsere.

ANGOL PREMIER LEAGUE
9. FORDULÓ

Crystal Palace–Manchester City 0–2 (Gabriel Jesus 39., David Silva 41.)

Legfrissebb hírek

A FIFA szerint helyes volt elvenni a horvátok drámai gólját, itt a magyarázat!

Foci vb 2026
2026.07.03. 13:34

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44

Modric a vb-kiesés után: Ha a másik oldalon történik, a VAR-t nem használják

Foci vb 2026
2026.07.03. 09:09

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
2026.07.03. 05:26

A Premier League-játékosok eddig 103 gólban voltak benne

Foci vb 2026
2026.07.02. 16:51

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.07.01. 11:33

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
2026.07.01. 09:06

„Ha ez szabálytalan, akkor az Arsenal nem lenne bajnok” – Klopp a németek elvett góljáról

Foci vb 2026
2026.06.30. 04:16
Ezek is érdekelhetik