Premier League: először adja a Liverpool az év menedzserét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.13. 10:12
Brendan Rodgers, a Liverpool szakvezetője lett a 2013–2014-es angol labdarúgószezon legjobb menedzsere – döntöttek a kollégák a menedzserek szövetségének (League Managers Association) hagyományos szavazásán.

„Abban reménykedtem, hogy a ma estét egy nyitott buszon töltöm” – mondta a Liverpoolt a második helyre vezető, hosszú idő után a Bajnokok Ligájába visszajuttató 41 éves Brendan Rodgers a hétfő esti díszvacsorán, arra utalván, hogy kevésen múlt a „vörösök” bajnoki aranyünnepe (a bajnok Manchester City csupán két ponttal előzte meg a Poolt).Brendan Rodgers a hétfő esti díszvacsorán, arra utalván, hogy kevésen múlt a „vörösök” bajnoki aranyünnepe (a bajnok Manchester City csupán két ponttal előzte meg a Poolt).

Az első négy angol bajnoki osztály 92 csapatának menedzserei által odaítélt díj 1994 óta íródó történetében Rodgers a Liverpool első győztese, míg Észak-Írország képviseletében ő a második befutó (Danny Wilson 1997-ben a Barnsley trénereként törte az utat).

A Premier League legjobb menedzseréről döntő bizottság Tony Pulisnak (Crystal Palace) adta a maga díját, míg a másodosztályban Nigel Pearson (Leicester), a harmadik vonalban – holtversenyben – Kenny Jackett (Wolverhampton) és Russell Slade (Leyton Orient), a negyedikben Russell Wilcox (Scunthorpe) lett a legjobb.

Az FA-kupa 2013–2014-es kiírásának legjobb menedzserévé az élvonalbeli csapatok (Aston Villa, Fulham) kiejtésével az elődöntőig masírozó, harmadosztályú Sheffield United szakvezetőjét, Nigel Clough-ot választották meg.

Legfrissebb hírek

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
11 órája

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19

Andoni Iraola: Kiváltság és felelősség a Liverpoolnál dolgozni

Angol labdarúgás
2026.06.06. 08:39

„Utcahosszal mindenki előtt” – így látták Szoboszlai idényét a drukkerek

Angol labdarúgás
2026.06.04. 15:43

Távozott a Fulham vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.02. 17:52

Megegyezés született az új vezetőedzőről a Liverpoolnál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.06.02. 12:25

Szoboszlai máris a Liverpool legnagyobbjai között

Angol labdarúgás
2026.06.01. 15:36
Ezek is érdekelhetik