Premier League: Benítezt hiába hívnák az MU-hoz vagy az Evertonhoz

MTI MTIMTI MTI
2011.03.25. 07:35
Szívesen visszatérne a Liverpool labdarúgócsapatához Rafael Benítez, aki azonban a „vörösök” két nagy riválisának kispadjára nem ülne le.

A spanyol tréner kellemes emlékeket őriz angliai tevékenységéről, ezért is fogalmazott úgy a Sky Sportsnak nyilatkozva, hogy újra kipróbálná magát korábbi állomáshelyén.

„Soha nem tudhatjuk, mit tartogat számunkra a jövő, ráadásul Kenny (Dalglish) jó munkát végez az együttesnél, mindenesetre örülnék, ha egyszer visszatérhetnék. Vegyük úgy, hogy ez egy álmom."

Benítez 2005-ben Bajnokok Ligáját nyert a Liverpoollal, amelyet az elmúlt idény végén hagyott el, annak nyomán, hogy nem sikerült BL-szereplést érő helyen végezni a bajnokságban. A jelenlegi szezont a BL-címvédő Internazionale kispadján kezdte meg, de decemberben menesztették. Az ötvenéves edző – amint azt az interjúban elmondta – két kivétellel más angol felkérést is elfogadna.

„A Liverpool szurkolói tisztában vannak azzal, hogy melyik az a két klub, amelyiknek az irányítását nem venném át. Úgy vélem egyébként, hogy ezektől, amelyeknek a nevét most nem említem, nem is fognak keresni" – utalt a Manchester Unitedre és a Pool számára városi rivális Evertonra.

Legfrissebb hírek

Legutóbb 38 évvel ezelőtt szerepelt ilyen rosszul a Manchester United

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:03

Carrick: Unitend? Kihagyott ziccerek, szétszórt védekezés, fölöslegesen összehozott büntető, piros lap... és újabb vereség

Angol labdarúgás
2026.10.31. 15:30

Utolsóként a Newcastle-t legyőző Everton jutott be az angol Ligakupa negyeddöntőjébe

Angol labdarúgás
2026.10.29. 22:46

Man. United: Carrick esélyt kap arra, hogy rendbe tegye a csapatot – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.27. 13:43

Itt a vége? Veszélyben Carrick állása a Bournemouthtól elszenvedett vereséget követően

Angol labdarúgás
2026.10.26. 09:30

Hatalmas védelmi hibák az MU-tól, a Bournemouth simán nyert az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.10.25. 17:00

Legyőzte az Evertont, így pontszámban beérte a Man. Cityt az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.10.24. 18:00

Megszólalt Conte, miután összeboronálták a Manchester Uniteddel

Olasz labdarúgás
2026.10.23. 14:50