PL: az Arsenal szeretné megtartani Aubameyangot

2020.06.01. 21:29
null
Az Arsenal megtartaná Pierre-Emerick Aubameyangot (Fotó: AFP)
Az Arsenal szeretné megtartani gaboni válogatott labdarúgóját, a számos élcsapat által megszerezni kívánt Pierre-Emerick Aubameyangot, akinek új szerződést ajánlott.

Hétfői sajtóhírek szerint a londoni klub három évre szóló, idényenként 12 millió eurót garantáló megállapodással próbálja maradásra bírni a 30 esztendős támadót, akinek jelenlegi kontraktusa 2021 nyaráig szól az „ágyúsoknál”.

A londoni Daily Star emlékeztetett rá, hogy távozása esetén kiemelkedő játékossal lenne szegényebb az Arsenal, amelynek színeiben három évvel ezelőtti érkezése óta 97 meccsen lépett pályára, és 61 gólt szerzett.

A mostani szezonban – annak felfüggesztéséig – Aubameyang egy gólpassz mellett 20-szor volt eredményes 32 mérkőzésén.

A gaboni futballszövetség elnöke nemrég nógatta a csatárt, hogy hagyja ott az Arsenalt, ha karrierje lezárása előtt még trófeát szeretne nyerni. Pierre Alain Mounguengui az ESPN-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: Aubameyangnak a londoninál, ahol még semmit sem nyert, egy nagyobb klubot, s ambiciózusabb együttest kell keresnie magának.

Legfrissebb hírek

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
16 órája

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
21 órája

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:22

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
2026.11.02. 09:32

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2026.11.01. 19:27

Iraola: Az Arsenal ellen magasabb szinten kell teljesítenünk

Angol labdarúgás
2026.11.01. 12:35