Premier League: a Tottenham hazai pályán nem bírt a Sunderlanddel

Vágólapra másolva!
2010.11.09. 22:53
Címkék
Hiába volt eredményes sorozatban negyedik hazai bajnoki mérkőzésén Rafael van der Vaart, a Tottenham nem bírt a Sunderlanddel, amely 1–1-es döntetlennel távozott a Hotspur otthonából a Premier League 12. fordulójában.
SZÁZADSZOR KAPOTT KI A PL-BEN A BIRMINGHAM

A Stoke City hét hónap után először vonulhatott előnnyel a szünetre bajnoki mérkőzésen, Tony Pulis csapata azonban hiába vezetett már 2–0-ra is a Birmingham ellen, végül egy 85. percben szerzett gól kellett a győzelméhez. Ez volt egyébként a Birmingham City századik veresége a Premier League-ben.

SZÁZADSZOR KAPOTT KI A PL-BEN A BIRMINGHAM

A Stoke City hét hónap után először vonulhatott előnnyel a szünetre bajnoki mérkőzésen, Tony Pulis csapata azonban hiába vezetett már 2–0-ra is a Birmingham ellen, végül egy 85. percben szerzett gól kellett a győzelméhez. Ez volt egyébként a Birmingham City századik veresége a Premier League-ben.

Bár a két csapat azonos pontszámmal várta a kedd esti mérkőzést, hazai pályán egyértelműen a Tottenham volt az esélyes. Ennek megfelelően az első félidő nagy részében a vendégek térfelén zajlott a játék, de hiába nyomott a Spurs, nem tudott vezetést szerezni. A legközelebb ehhez Tom Huddlestone járt, aki bődületes kapufát lőtt.

A 65. percben aztán megtört a jég: a Sunderland kapusa rosszul jött ki egy beadásra, Peter Crouch középre fejelt, ahol Van der Vaart háttal a kapunak mellre vette a labdát, majd fordulásból közelről a hálóba továbbított.

Sokáig azonban nem örülhettek a Tottenham szurkolói, mivel két perc múlva két szerencsétlenkedő (konkrétan összefutó, a labdát pedig elvétő) Spurs-védő hibáját kihasználva Asamoah Gyan egyenlített.

A mérkőzés végén a hazaiak védelme majdnem összehozta a Sunderland győztes gólját is  –Gomes kapus és Assou-Ekotto nem nagyon értette meg egymást egy hosszú indításnál, a hálóőr végül a tizenhatoson kívül buktatta Malbranque-ot, a megítélt szabadrúgást pedig megúszta a Tottenham –, ám végül maradt az 1–1.

PREMIER LEAGUE 
12. FORDULÓ
Tottenham–Sunderland 1–1 (Van der Vaart 65., ill. Gyan 67.)
Stoke City–Birmingham City 3–2 (Huth 44., Fuller 71., Whitehead 85., ill. Fahey 74., Jerome 76.)

 

AZ ÁLLÁS 
1. Chelsea 11 8 1 2 27–5 +22  25
2. Manchester United 11 6 5 24–13 +11  23
3. Arsenal 11 6 2 3 22–11 +11  20
4. Manchester City 11 6 2 3 15–10 +5  20
5. Newcastle 11 5 2 4 20–14 +6  17
6. Tottenham 12 4 4 4 14–15 –1  16
7. Sunderland 12 3 7 2 12–13 –1  16
8. Bolton 11 3 6 2 17–16 +1  15
9. Liverpool 11 4 3 4 12–14 –2  15
10. West Bromwich Albion 11 4 3 4 14–19 –5  15
11. Everton 11 3 5 3 12–10 +2  14
12. Blackpool 11 4 2 5 17–23 –6  14
13. Fulham 11 2 7 2 13–12 +1  13
14. Aston Villa 11 3 4 4 10–14 –4  13
15. Stoke City 12 4 1 7 13–18 –5  13
16. Blackburn 11 3 3 5 11–13 –2  12
17. Birmingham 12 2 6 4 14–17 –3  12
18. Wigan 11 2 4 5 8–20 –12  10
19. Wolverhampton 11 2 3 6 11–18 –7  9
20. West Ham 11 1 4 6 9–20 –11  7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik