PL: Zaha parádés gólja ikszre volt elég a Brighton ellen

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2019.12.16. 22:42
null
Zaha miközben fantasztikus gólját ünnepli (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 17. fordulójának záró mérkőzésén a Crystal Palace 1–1-es döntetlent játszott a Brightonnal.

A Crystal Palace-ra nem lehetett azt mondani, hogy rossz formában várta volna a hétfő esti találkozót, hiszen az elmúlt három meccsén nem talált legyőzőre a bajnokságban. Ennek ellenére mégis pocsékan játszott az első félidőben a londoni gárda, ugyanis egyszer sem lőtt kapura a Selhurst Parkban – ez legutóbb a Palace újonc idényében, a 2013–2014-es PL-kiírásban történt meg.

A gól nélküli első félidő után, a mezőnyfölényben játszó Brighton szerezte meg a vezetést – Neal Maupay kapta meg a tizenegyespont környékén a labdát, lekezelte azt, majd mértani pontossággal lőtte ki a kapu bal felső sarkát (0–1).

A hazaiak végül a meccs hajrájára felpörögtek, a 76. percben pedig összejött az egyenlítés – Wilfried Zaha csillogtatta meg tudását, a tizenhatoson belülre érve néhány csel után védhetetlenül bombázott a léc alá (1–1).

Az utolsó tíz percben már nem született gól, ezzel a döntetlennel a Palace megelőzte az Arsenalt – amely már csak a 10. helyen áll – míg a Brighton a tabella 13. pozíciójában maradt.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

PREMIER LEAGUE
17. FORDULÓ
Crystal Palace–Brighton 1–1
(Zaha 76., ill. Maupay 54.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Liverpool 17 16 1 42–14 +28 49
2. Leicester City 17 12 3 2 40–11 +29 39
3. Manchester City 17 11 2 4 47–19 +28 35
4. Chelsea 17 9 2 6 31–25 +6 29
5. Tottenham 17 7 5 5 32–24 +8 26
6. Manchester United 17 6 7 4 26–20 +6 25
7. Sheffield United 17 6 7 4 21–17 +4 25
8. Wolverhampton 17 5 9 3 24–21 +3 24
9. Crystal Palace 17 6 5 6 15–19 –4 23
10. Arsenal 17 5 7 5 24–27 –3 22
11. Newcastle 17 6 4 7 17–24 –7 22
12. Burnley 17 6 3 8 23–29 –6 21
13. Brighton & Hove Albion 17 5 5 7 21–25 –4 20
14. Bournemouth 17 5 4 8 19–24 –5 19
15. West Ham 17 5 4 8 19–28 –9 19
16. Everton 17 5 3 9 20–29 –9 18
17. Aston Villa 17 4 3 10 23–30 –7 15
18. Southampton 17 4 3 10 18–36 –18 15
19. Norwich City 17 3 3 11 18–35 –17 12
20. Watford 17 1 6 10 9–32 –23 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik