Rooney félpályás gólja alapozta meg a Man. United londoni sikerét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.22. 18:27
null
Rooney két (történelmi) góllal döntötte el a West Ham elleni meccset (Fotó: Action Images)
Az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának szombati játéknapjának záró mérkőzésén a Manchester United könnyed győzelmet (2–0) aratott a West Ham United otthonában. A manchesteriek találatait Wayne Rooney szerzete az első félidőben, köztük egy elképesztően nagy félpályás gólt. Győzelmükkel a „vörös ördögök” tizenegy pontra „közelítették” meg a negyedik helyezett Arsenalt.

Az első félidő teljes mértékben Wayne Rooneyról szólt. Az angol válogatott csatár – aki Robin van Persie hétközi sérülése miatt ezúttal ékként szerepelt David Moyes kezdőjében – már a 8. percben a pályára varázsolta a mérkőzés (forduló?) legszebb jelenetét: egy rutinos labdaszerzés után kiszagolta, hogy Adrian távol bóklászik a gólvonaltól, így nagyszerű helyzetfelismerése után jó negyven méterről tökéletes kivitelezéssel vette be a West Ham kapuját. 0–1. HA KÍVÁNCSI A GÓLRA: KATTINTSON!

David Beckham, a Manchester United korábbi kiválósága is nagyot nézett Rooney góljánál (Forrás: Twitter)
David Beckham, a Manchester United korábbi kiválósága is nagyot nézett Rooney góljánál (Forrás: Twitter)

A WHU becsülettel ment előre az egyenlítésért, de középpályás-védekezése nagyon szellős volt, így a megszerzett labdákkal a Mata, Kagava, Young trió könnyedén szaladt át a felezővonalon és alakított ki helyzeteket.

A helyzetek azonban kimaradtak, de helyettük a West Ham összehozott egy újabb gólt a vendégeknek: Young beadása után Noble könnyedén felszabadíthatott volna, ehelyett a középen érkező Rooneyt találta el, akiről a gólvonalon túlra pattant a labda. 0–2

Wayne Rooney 212. gólját is megszerezte a Manchester United mezében, ezzel (Jack Rowleyt megelőzve) ő lett a klub történetének harmadik legeredményesebb játékosa.

A második félidőben a West Ham lendületesen kezdett és tovább hajtott első góljáért, manchesteriek pedig lassították a tempót és türelmesen vártak ellenfelük hibáira.

Szögletekben kiváló számokat produkáltak a hazaiak (összesen 12 kornert végeztek el, az MU 7-et), de támadásban nagyon vékony volt Andy Carrollék teljesítménye, így kétség sem férhetett a Manchester United győzelméhez.

A hétközi hősies BL-továbbjutás után tehát a hétvégén is ritka élménnyel ajándékozták meg játékosai David Moyes menedzsert, aki hosszú hónapok után úgy ülhetett végig egy meccset a kispadon, hogy gyakorlatilag egy percig sem kellett izgulnia.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
31. FORDULÓ
West Ham United– Manchester United 0–2 (0–2)
West Ham:
Adrian – McCartney, Collins, Tomkins, Demel – Taylor (Nocerino 81.), Diame (Jarvis 58.) – Downing, Noble, Nolan (C.Cole 72.) – Carroll. Vezetőedző: Sam Allerdyce
Kispad: Reid, Armero, Jaaskelainen, J. Cole
Man. United: De Gea – Rafael, Jones, Carrick, Buttner – Mata (Welbeck 77.), Fletcher, Fellaini, Young – Kagava – Rooney (Chicharito 77.). Vezetőedző: David Moyes
Kispad:
Evra, Lindegaard, Nani, Cleverley, Januzaj
Gólszerző: Rooney (8., 33.)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea31216462–23+3969
2. Liverpool30205582–38+4465
3. Manchester City28203576–27+4963
4. Arsenal30195653–34+1962
5. Everton29159543–30+1354
6. Tottenham30165937–38 –153
7. Manchester United30156947–33+1451
8. Newcastle301441238–40 –246
9. Southampton30129943–37 +645
10. Aston Villa29971332–38 –634
11. Stoke City308101232–44–1234
12. Hull City30961532–37 –533
13. Norwich City31881526–48–2232
14. West Ham30871532–40 –831
15. Swansea30781540–46 –629
16. West Bromwich Albion305131233–45–1228
17. Crystal Palace30841819–39–2028
18. Sunderland28671526–44–1825
19. Cardiff31671826–58–3225
20. Fulham31732129–69–4024

A MÉRKŐZÉS LEGFONTOSABB TÖRTÉNÉSEIT ALÁBB OLVASHATJA EL

2. FÉLIDŐ

90+4. perc: VÉGE! A lényegi kérdések az első félidőben eldőltek: Wayne Rooney duplájával könnyed győzelmet aratott a Manchester United a West Ham United otthonában, így tovább simulhatnak a ráncok David Moyes homlokán.
90+3. perc:
Már a csapatok is csak a végét várják...
90. perc:
Négy perc lesz a ráadás.
90. perc:
Fellaini tűnt el a tizenhatoson belül, Collins és Nocerino szorongatta, de nincs ítélet. Be lehetett volna fújni...
85. perc:
Vert seregként futballozik a West Ham, könnyedén passzolgatja körbe a pályát a United.
81. perc: Az utolsó hazai csere: Taylor helyére Nocerino állt be.
80. perc:
Közel volt a harmadik. Három a kettő ellen vezette támadását az MU, Kagava Chicharitóhoz passzolt a jobb szélre, aki magasan adott középre – de túl magasan, Welbeck hiába ugrott.
76. perc:
A Manchester United kényelmes labdatartással „üti el” az időt.
75. perc:
A West Ham United lélekben teljesen feladni látszik a pontszerzés reményét, támadásban nagyon kevés Big Sam együttese.
75. perc: Csak jelezni kellett, kettőt is cserélt az MU menedzsere. Matát és Rooneyt kapta le, helyükön Welbeck és Chicharito.
72. perc: Újabb csere hazai oldalon: Cole váltotta Nolant. A túloldalon Moyes egyelőre mozdulatlan.
70. perc:
Rooney mehetne a kapu és mesterhármasa felé, de a partjelző lesállás miatt megállította.
63. perc:
De Gea volt bizonytalan egy beadásnál és ejtette ki a labdát, de megmentették az ügyetlenkedő WHU-támadók, köztük Downing, akik összehozták a kirúgást.
59. perc:
11. szögletét rúghatta a WHU, ebből 9-et Fellaini fejelt ki.
58. perc: Cserélt a West Ham! Diamé helyére Jarvis állt be.
56. perc:
Rafael bal oldali beadását Young tette kapásból vissza, középen Mata fejelt volna, de Collins gyorsabb volt.
53. perc:
Young szerzett labdát és adott középre, ahol Rooney és Mata is érkezett, de a védők menteni tudtak.
51. perc:
Már 10 kornernél a hazaiak, beszorul a második félidő elején az MU.
50. perc:
Fellaini szabadított fel a 9. hazai szöglet után, az MU kettőt rúgott.
49. perc :
Szögletből veszélyeztettek a hazaiak, csak nehezen szabadított fel a United védelme.
46. perc: Folytatódik a találkozó, a hazaiak hozták ismét játékba a labdát.

1. FÉLIDŐ

45+2. perc: VÉGET ÉRT
az első félidő, ami teljességgel Wayne Rooneyról szólt. A csatár a 8. percben a félpályáról talált be, a 33. percben egy szerencsés találattal kétgólosra növelte a „vörös ördögök” előnyét.
45. perc:
Két perc a ráadás.
44. perc:
Rooney közben ráment a mesterhármasra, újabb lövése szállt kapu fölé.
42. perc:
Az elmúlt percek játéka a labdabirtoklás állandósításáról szólt, egyik csapat sem járt sikerrel.
40. perc:
A Man. United is szabadrúgáshoz jutott, amit természetesen Wayne Rooney végzett el: 20 méterről ballal lőtt három méterrel kapu fölé.

39. perc: Taylor is besárgult, Matát rúgta fel.
38. perc:
Fallaini volt szabálytalan Carroll-lal szemben, 18 méterre a kaputól kapott szabadrúgást a WHU. A labda mögé a sértett állt, de hossza készülődés után a sorfalba bombázott.
35. perc: James Collins kapott sárga lapot a WHU csapatából.
33. perc: GÓL! ROONEY DUPLÁZTA MEG AZ ELŐNYT! 0–2!
A csatártól indult az MU kontratámadása (miközben a fél West Ham még büntetőért reklamált), a félpályánál Younghoz passzolt a szélre. A beadás nem sikerült túl jól, Noble felszabadíthatott volna, de pont a középen érkező Rooneyra rúgta a labdát, akiről a gólvonalon túlra pattant.
27. perc:
Pont az angol csatár hozta helyzetbe Juan Matát, aki 13 méterről, középről lőhetett kapura, de nem célzott pontosan, Adrian fogta a középre tartó lövést. Két-három góllal könnyedén vezethetne a United.
ROONEY a 8. percben 211. gólját szerezte a Manchester United mezében, ezzel ő a klub 3. legeredményesebb játékosa.
24. perc:
Ismét Young veszélyeztetett, ezúttal Kagavát hozta nagyszerűen helyzetbe, aki 12 méterről tisztán lőhetett, Adrian zárta a szöget.
22. perc:
Young Mata passza után jobbal lőtt a 16-oson kívülről, Adrian védett.
18. perc:
A West Ham becsülettel küzd az egyenlítésért, de ha túlságosan kinyílik, hátul bajba kerülhet. A vendégeknél Rooney mögött Mata, Kagava és Young rohamoz, egyik sem lassú játékos.
15. perc: Carroll fejelt! De Gea kezébe...Downing a bal szélen Rafaelt kerülte meg majd adott középre, a csatár jól ugrott fel, de gyengén bólintott.
14. perc:
Rafael most Carrollt lökte fel, megint szólt a síp. A brazilnak vigyáznia kell, ha nem akar gyorsan zuhanyozni, egy hete a Liverpool ellen is ő hozott össze egy büntetőt, miután kézzel ért a labdához.
10. perc: Rafael kapott sárga lapot egy elkésett, csúnya belépőért.
9. perc:
Kevin Nolan válaszolhatott volna azonnal! Egy szöglet után ballal lőtt
14 méterről, nem sokkal fölé.
8. perc: GÓL! ELKÉPESZTŐ GÓL! WAYNE ROONEY A FÉLPÁLYÁRÓL TALÁLT BE! – MEGNÉZNÉ? KATTINTSON!
Az MU csatára a felezővonal előtt szerzett labdát, a kapu felé fordult és látta, hogy kint bóklászik Adrian, ezért jó 40 méterről elvállalta és mértani pontossággal a kapu közepébe lőtt. Hihetetlen helyzetfelismerés és kivitelezés, a pánikszerűen visszafutó kapusnak esélye sem volt.
7. perc:
Young indította Kagavát, de a társ lesen állt, így oda a helyzet.
5. perc:Újabb MU-helyzet! Kagava szerzett labdát az ellenfél térfelén és szöktette a lendületben érkező Matát, a spanyol kiszorított helyzetben lőtt nyolc méterről, Adrian zárta a szöget.
3. perc: A gólvonalról mentett Carroll! Young szöglete után visszakapta a labdát, második beadását Fellaini fejelte hét méterről, nagy erővel kapura. A hazaiak csatára nagyon jó helyen állt.
1. perc:
A játékosok dolgát erős havas eső nehezítheti, ha csak el nem áll rövid időn belül.
1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a vendégek indították útjára a labdát. Az MU fehér-feketében, a WHU bordó-kékben játszik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik