PL: Wenger nevetségesnek nevezte a Chelsea-nek adott tizenegyest

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.04. 07:58
null
Arsene Wenger nem volt elégedett a játékvezetővel a Chelsea elleni rangadón (Fotó: AFP)
Arsene Wenger, az Arsenal francia menedzsere szerint igazságos eredmény született a szerdai, Chelsea elleni rangadón (2–2). Antonio Conte, a kékek olasz trénere elégedett a döntetlennel.

 

 

„Fantasztikus mérkőzés volt – mondta a lefújást követően Wenger a Sky Sportsnak. – Bármelyik csapat nyerhetett volna, sajnáljuk, hogy nem tudtuk megtartani az előnyünket. Az első gólunk után ismét nevetséges játékvezetői döntés áldozatai lettünk, ami lesokkolt minket. Közel álltunk a vereséghez, de volt annyi tartalékunk, hogy pontot mentsünk. Összességében talán igazságos eredmény született.”

„A meccseinken mindig igazi futballt láthatnak a nézők, sajnos azonban gyakran elrontják a találkozókat olyan tényezők, amelyeket nem tudunk befolyásolni. A továbbiakban is úgy játszunk, ahogy akarunk, s reméljük, kijön a lépés.”


Wengert megkérdezték az Anthony Taylor által befújt tizenegyesről is.

„A szezon eleje óta ilyen döntésekkel kell megküzdenünk. Nem tudunk velük mit kezdeni. Ismétlem, nevetséges döntés volt. Mérkőzésenként tíz ilyen eset van, amiért tizenegyest lehetne ítélni. Elszomorító, hogy egy pazar összecsapás után kénytelenek vagyunk olyanról beszélni, aminek semmi köze a futballhoz” – tette hozzá Wenger.

Antonio Conte, a Chelsea olasz szakvezetője is remek mérkőzést látott.

„Izgalmas találkozó volt a szurkolók szempontjából. Számunkra kevésbé, mert két perccel a vége előtt kettő egyre vezettünk, de nem nyertünk. Az Arsenal otthonában egy pontot szerezni jó eredmény, igaz, csalódottak lehetünk, hogy csak ikszeltünk. Nem vagyok mérges, a játékosaimmal együtt csalódottak vagyunk” – így Conte.

A helyi sajtó képviselői Contét is a vitatható esetekről faggatták.

„Nem láttam a tizenegyes előtti jelenetet, ahogy Wilshere műesését sem. Nem akarom kommentálni ezeket a szituációkat. Tisztelni kell a játékvezető döntését” – fejezte be gondolatait a londoni kékek menedzsere.

ANGOL PREMIER LEAGUE
22. FORDULÓ

Arsenal–Chelsea 2–2 (Wilshere 63., Bellerín 92., ill. E. Hazard 67. - 11-esből, M. Alonso 84.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 22 20 2 64–13 +51 62
2. Manchester United 22 14 5 3 45–16 +29 47
3. Chelsea 22 14 4 4 41–16 +25 46
4. Liverpool 22 12 8 2 50–25 +25 44
5. Tottenham 21 12 4 5 41–20 +21 40
6. Arsenal 22 11 6 5 40–28 +12 39
7. Burnley 22 9 7 6 19–19 0 34
8. Leicester City 22 8 6 8 34–32 +2 30
9. Everton 22 7 6 9 25–34 –9 27
10. Watford 22 7 4 11 31–40 –9 25
11. Huddersfield Town 22 6 6 10 18–35 –17 24
12. Brighton & Hove Albion 22 5 8 9 17–27 –10 23
13. Newcastle 22 6 4 12 20–30 –10 22
14. Crystal Palace 22 5 7 10 20–33 –13 22
15. Bournemouth 22 5 6 11 22–34 –12 21
16. West Ham 21 5 6 10 24–39 –15 21
17. Southampton 22 4 8 10 21–32 –11 20
18. Stoke City 22 5 5 12 23–47 –24 20
19. West Bromwich Albion 22 2 10 10 16–30 –14 16
20. Swansea 22 4 4 14 13–34 –21 16

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik