PL: Vardy-dupla, bajnokként is csúcs a Leicester

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.07. 20:23
A már bajnok Leicester City 3–1-re legyőzte az Evertont a Premier League 37. fordulójában. Igazi gála volt a mérkőzés: előtte Andrea Bocelli lépett fel, közben Jamie Vardy visszaszállt a gólkirályi címért folyó harcba, utána pedig ünnepelt mindenki.

Vardy kettőt vágott az Everton ellen (Fotó: Action Images)
Vardy kettőt vágott az Everton ellen (Fotó: Action Images)
Vardy kettőt vágott az Everton ellen (Fotó: Action Images)
Vardy kettőt vágott az Everton ellen (Fotó: Action Images)
Vardy kettőt vágott az Everton ellen (Fotó: Action Images)

A Leicester tízese, Andy King saját nevelésű játékos (bár a Chelsea-nél is megfordult utánpótláskorúként), a „rókákat" legrégebben szolgáló futballista a bajnokcsapatban – 2007 májusában debütált az első együttesben. Ő az első angol játékos, aki ugyanazon klub színeiben megnyerte a harmadosztályú, a másodosztályú és az élvonalbeli bajnokságot is.

Hogy hogy jön ez ide? Ezúttal a kezdőbe jelölte őt Claudio Ranieri. Jutalomjáték lett belőle.

King ugyanis nagyon meghálálta a bizalmat, az első félidőben gólpasszt adott, majd ő maga talált be. Az 5. percben remekül tekerte a labdát a középen berobbanó Jamie Vardyhoz, aki szokásához híven tökéletesen pörgette azt a kapuba. Az angol támadó a 23. gólját szerezte a bajnokságban, és tizenkétszer ő érte el a mérkőzés első találatát.

A 33. percben aztán eljött King nagyjelenete is. Rijad Mahrez cselezte be magát a 16-oson belülre, és ugyan szerelték őt az Everton védői, de a labda King elé került, aki a kapuba vágta azt.

Sokszor a már biztos bajnokcsapat kiereszt a hátralévő fordulókra, ezzel szemben a Leicester ezen a meccsen is mindent elkövetett, hogy kiszolgálja a közönségét. Látszott a gárdán, hogy a bajnoki cím ellenére még nem nyerte túl magát. Ezt pedig az Everton bánta.

A 65. percben már három gól volt a vendégek hátránya, Vardy 11-esből szerezte meg szezonbeli 24. gólját. A támadó hat gólpasszt is adott – nála több találatban (a matek 30-at ad ki) nem „játszott közre" más játékos az idényben. És lehetett volna ez több is, ha Vardy a második büntetőjét már nem az égbe vágta volna...

Az Evertonnak végül a szépítés összejött. Kevin Mirallas hatalmas szólót mutatott be (halkan jegyezzük meg, hogy kétszer mázlival pattant hozzá vissza a labda), amelynek a végén betalált Kasper Schmeichel kapujába.

Az egész délután bulihangulatban telt Leicesterben: a stadionban ingyen volt a sör és a pizza, fellépett a világhírű tenor, Andrea Bocelli, nyert a csapat, Vardy gólokat lőtt. És az este még hátravan.

Bocelli a meccs előtt

ANGOL PREMIER LEAGUE
37. FORDULÓ
Leicester City–Everton 3–1 (Vardy 5., 65. – a másodikat 11-esből, A. King 33., ill. Mirallas 88.)

KORÁBBAN
Sunderland–Chelsea 3–2 (Hazri 41., Borini 67., Defoe 70., ill. D. Costa 14., Matics 45+3.)
Aston Villa–Newcastle United 0–0
Crystal Palace–Stoke City 2–1 (Gayle 47., 68., ill. Adam 26.)
West Ham United–Swansea City 1–
4 (Kingsley 68. – öngól, ill. Routledge 25., A. Ayew 31., Ki Szung Jong 51., Gomis 93.)
Bournemouth–West Bromwich Albion
1–1 (Ritchie 82., ill. Rondón 16.)
Norwich City–Manchester United 0–1(Mata 72.)

AZ ÁLLÁS
1. Leicester City372311367–35+3280
2. Tottenham361913467–28+3970
3. Arsenal361910759–34+2567
4. Manchester City361971068–38+3064
5. Manchester United36189944–31+1363
6. West Ham361514761–47+1459
7. Southampton361691153–39+1457
8. Liverpool3515101059–48+1155
9. Chelsea3612121257–51+648
10. Stoke City371391539–54–1548
11. Swansea3712101541–51–1046
12. Everton3610141256–52+444
13. Watford351281536–42–644
14. Crystal Palace371191738–47–942
15. West Bromwich Albion3710121533–47–1442
16. Bournemouth371191744–64–2042
17. Sunderland368111743–60–1735
18. Newcastle378101939–64–2534
19. Norwich City36872135–62–2731
20. Aston Villa37382627–72–4517
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik