PL: Van Dijk két fejes góllal jelentkezett be az Aranylabdára

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2019.11.30. 17:54
null
Alexander-Arnold két gólpasszát Van Dijk váltotta gólra (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 14. fordulójában a Liverpool Virgil van Dijk két fejes góljával 2–1-re legyőzte a Brightont, így 11 pontra növelte előnyét a címvédő Manchester Cityvel szemben. A Chelsea otthon botlott, a Tottenham viszont megszerezte a három pontot.

 

A Brighton az első negyedórát még kihúzta a Liverpool otthonában, de hiába maradt ki Szalah és Firmino nagy lehetősége is, a 18. percben már megtört a jég, az Aranylabda-díj egyik fő esélyese, Virgil van Dijk Trent Alexander-Arnold jobb oldali szabadrúgása után fejelt a léc alá (1–0). Nem sokkal később már két gól volt a neve mellett, ezúttal is Alexander-Arnold volt a feladó, szöglete után ismét fejjel volt eredményes a holland védő (2–0).

Negyedórával a vége előtt Alisson futott ki a 16-osán kívülre, ahol kezezett, amiért rögvest piros lapot kapott, így megfogyatkozott a Liverpool. A következő jelenet pedig rögvest szépítést ért! A pályára lépő Adrián még a sorfalat igazgatta, amikor Dunk laposan ellőtte a hosszú alsóba a labdát (2–1).

S bár mindent megtett az egyenlítés érdekében a Brighton, újabb gól már nem esett a több védést bemutató cserekapusnak köszönhetően, a Liverpool így 2–1-re nyert, és 13. meccsét is megnyerte a PL-idényben. Az pedig, hogy ez a dupla végül elég lesz-e a Bajnokok Ligáját nyerő Van Dijknek az Aranylabdához, az majd hétfő este kiderül...

A Tottenham két felívelt labda után két Dele Alli-góllal lépett el a Bournemouth-tól, majd Szon Hung Min második gólpassza után Sissoko is betalált. A hajrá kezdetén Wilson szabadrúgásból szépített, majd a 96. percben akcióból is eredményes volt, de José Mourinho irányításával a Spurs a harmadik meccsét is megnyerte (3–2).

A Chelsea az első félidőben helyzetek sorát hagyta ki, amire a második játékrész elején rá is fázott, Fornals szöktetése után Cresswell húzott meg szép cselt a 16-oson belül, majd kilőtte a hosszú alsót. A West Ham ettől lendületbe került, sorra jöttek a vendéglehetőségek, és a 68. percben az újabb gól is, de kezezés miatt nem ért Antonio találata, így maradt az egygólos különbség (0–1).

ANGOL PREMIER LEAGUE
14. FORDULÓ

Newcastle United–Manchester City 2–2 (Willems 25., Shelvey 88., ill. Sterling 22., De Bruyne 82.)
Burnley–Crystal Palace 0–2
(Zaha 45+1., Schlupp 78.)
Chelsea–West Ham United 0–1 (Cresswell 48.)
Liverpool–Brighton 2–1 (Van Dijk 18., 24., ill. Dunk 80.)
Tottenham–AFC Bournemouth 3–2 (Alli 21., 50., Sissoko 69., ill. H. Wilson 74., 96.)
Southampton–Watford 2–1 (Ings 78., Ward-Prowse 83., ill. Sarr 24.)
VASÁRNAP
15.00: Norwich City–Arsenal (Tv: Digi Sport2)
15.00: Wolverhampton Wanderers–Sheffield United
17.30: Leicester City–Everton (Tv: Spíler1)
17.30: Manchester United–Aston Villa

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 14 13 1 32–12 +20 40
2. Manchester City 14 9 2 3 39–16 +23 29
3. Leicester City 13 9 2 2 31–8 +23 29
4. Chelsea 14 8 2 4 28–20 +8 26
5. Tottenham 14 5 5 4 24–21 +3 20
6. Wolverhampton 13 4 7 2 18–16 +2 19
7. Sheffield United 13 4 6 3 16–13 +3 18
8. Burnley 14 5 3 6 21–20 +1 18
9. Arsenal 13 4 6 3 18–19 –1 18
10. Crystal Palace 14 5 3 6 13–18 –5 18
11. Manchester United 13 4 5 4 19–15 +4 17
12. Bournemouth 14 4 4 6 18–20 –2 16
13. West Ham 14 4 4 6 17–23 –6 16
14. Newcastle 14 4 4 6 13–22 –9 16
15. Brighton & Hove Albion 14 4 3 7 16–21 –5 15
16. Aston Villa 13 4 2 7 19–20 –1 14
17. Everton 13 4 2 7 13–20 –7 14
18. Southampton 14 3 3 8 15–32 –17 12
19. Norwich City 13 3 1 9 13–28 –15 10
20. Watford 14 1 5 8 9–28 –19 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik