PL: újabb jelzés, Schweininek nincs jövője az MU-ban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.23. 19:33
null
Schweinsteiger hajlandó távozni, feltéve, hogy kifizetik (Fotó: AFP)
Bastian Schweinsteiger újabb egyértelmű jelzést kaphatott arról, hogy José Mourinho egyáltalán nem számol vele a Manchester Unitednél.

 

A világbajnok német középpályás 2015 nyarán igazolt a „vörös ördögökhöz”, de Louis van Gaal távozásával és portugál utódja érkezésével teljesen kiszorult a csapatból, amelyben az előző idényben 31 találkozón szerepelt.

Nyáron már a tartalékcsapattal kellett edzenie, majd az Európa-liga keretbe sem nevezte klubja.

A Manchester Evening News értesülései szerint az MU a hét elején tartotta a csapat tagjainak portréfotózását, de Bastian Schweinsteigert nem hívták meg a carringtoni edzőközpontban tartott eseményre. 25 futballista és az edzői stáb viszont jelen volt.

Nem meglepő, a hétvégi, Leicester City elleni angol bajnoki mérkőzésre készülő keretben sem kapott helyet.

A német középpályásnak 2018 nyaráig szól a szerződése, tehát még majdnem két teljes szezonra. A játékos kész tárgyalni távozása feltételeiről, de értesülések szerint azt szeretné, hogy a Manchester United fizesse ki a bérét egészen a szerződése lejártáig. Ez nagyjából 13-14 millió fontot jelent. A klub azon dolgozik, hogy valamivel kevesebbel megússza a válást.

Schweinsteiger következő klubjáról nem sokat tudni, de az biztos, hogy a futballt nem szándékozik befejezni. Nemrég úgy nyilatkozott, hogy a Manchester United lehet az utolsó európai klubja, így könnyen lehet, hogy az Egyesült Államokban kell keresnünk a következő csapatát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik