Megakadt az MU - döntetlen a Tottenham ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.28. 12:57
null
Hugo Lloris bravúrok sorával őrizte a Spurs kapuját (Fotó: Action Images)
Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 19. fordulójában a harmadik helyen álló Manchester United a hetedik Tottenham otthonába látogatott, és ellentétes félidők után döntetlent ért el a hazaiak ellen.

 

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
19. FORDULÓ

Tottenham–Manchester United 0–0

Jó formában érkezett a Manchester United Londonba, hiszen a meccs előtt nyolc bajnokiján 22 pontot gyűjtött, ráadásul a hazai pályán nem túl acélos Tottenham volt az ellenfél.

Mindkét csapat nyert karácsony másnapján, és az a különös dolog is megesett, hogy több mint két év után az MU ugyanazzal a kezdővel állt föl két egymást követő bajnokin.

Az első félidőben jóval aktívabb volt a vendégcsapat. Elsősorban Mata szervezőkészségén múlt, hogy hányszor kerülnek helyzetbe a manchesteriek, és a spanyol nagyon élt a pályán. Rooney ellenben eléggé magára hagyatva küzdött, ritkán találkozott a labdával.

Egymás után sorjáztak a helyzetek, eleinte mindkét kapu előtt, de a labda szabályos körülmények között sehogyan sem tudott bekerülni a kapuba. Lőhetett volna gólt Falcao, vagy éppen Eriksen, de a kapusok éberek voltak. A 22. percben óriási helyzet maradt ki a hazai kapu előtt. Mata végezte el a szabadrúgást, amely után a labda a bal kapufáról jött ki, Van Persie még gólt lőhetett volna 5 méterről, de Chiriches önfeláldozóan kirúgta a labdát két lépésre a Tottenham gólvonala elől.

Aztán röviddel később a gólvonalat vizslató kamera Jones fejese után gólt jelzett, csakhogy előtte már lesen állt az MU játékosa. A félidő vége előtt teljesen beszorult a Tottenham, és akár két gólt is kaphatott volna a hazai csapat. Előbb a 39. percben Van Persie 5 méterre a kaputól már csak Llorisszal állt szemben, de rosszul találta el a labdát, majd a félidő utolsó percében Young mesteri csavarását szedte ki elképesztő bravúrral a bal fölsőből Lloris. 0–0

A második félidő elejét megnyomta a Tottenham, és jó tíz percre védekezésre kényszerítette a Manchestert. De ahogy a piros mezesek kijöttek a szorításból, máris veszélyeztetni tudtak, elsősorban Van Persie révén.

Ezután kiegyenlítődött a küzdelem, rengeteg hiba tarkította a játékot, nyoma sem maradt a Manchester első félidőben látott, gólra törő játékának. Valahogy veszélyesebbnek tűntek immár a hazaiak, De Gea azonban megbízhatóan állt a lábán. A 82. percben viszont már ő is kevés lett volna, ha Kane szenzációs átadását Mason nem vágja fölé óriási helyzetben.

Az utolsó percekben már csak a védekezéssel törődött a Manchester United, és bár az első félidő után úgy tűnt, simán nyer, a végén még a döntetlennek is örülnie kellett a feljavuló Tottenham ellen. 0–0

A további mérkőzésekről itt olvashat!

ANGOL PREMIER LEAGUE
19. FORDULÓ, VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEK

Manchester City–Burnley 2–2 (D. Silva 23., Fernandinho 33., ill. Boyd 47., Barnes 81.)
West Ham United–Arsenal 1–2 (Kouyaté 54., ill. Cazorla 41. – 11-esből, Welbeck 44.)
Aston Villa–Sunderland 0–0
Hull City–Leicester City 0–1 (Mahrez 32.)
QPR–Crystal Palace 0–0
Stoke City–West Bromwich Albion 2–0 (M. Diouf 51., 66.)
Southampton–Chelsea 1–1 (Mané 17., ill. E. Hazard 45.)
Newcastle United–Everton 3–2 (P. Cissé 34., Ayoze Pérez 51., Colback 68., ill. A. Koné 5., Mirallas 84.)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 19 14 4 1 41–14 +27 46
2. Manchester City 19 13 4 2 41–17 +24 43
3. Manchester United 19 10 6 3 33–19 +14 36
4. Southampton 19 10 3 6 32–15 +17 33
5. Arsenal 19 9 6 4 34–23 +11 33
6. West Ham 19 9 4 6 30–23 +7 31
7. Tottenham 19 9 4 6 24–24 0 31
8. Swansea 18 8 4 6 23–19 +4 28
9. Newcastle 19 7 5 7 22–28 –6 26
10. Liverpool 18 7 4 7 22–24 –2 25
11. Stoke City 19 7 4
8 21–23 –2 25
12. Everton 19 5 6 8 29–31 –2 21
13. Aston Villa 19 5 6 8 11–22 –11 21
14. Sunderland 19 3 11 5 16–27 –11 20
15. Queens Park Rangers 19 5 3 11 21–34 –13 18
16. West Bromwich Albion 19 4 5 10 18–28 –10 17
17. Hull City 19 3 7 9 18–26 –8 16
18. Crystal Palace 19 3 7 9 20–30 –10 16
19. Burnley 19 3 7 9 14–29 –15 16
20. Leicester City 19 3 4 12 17–31 –14 13

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik