PL: sorozatban harmadszor is gólképtelen maradt Mourinho csapata

B. L.B. L.
2020.01.18. 15:25
null
A meccs kulcsjelenete lehetett volna, de Vertonghen kezezése a hazaiak részéről büntetlen maradt (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 23. fordulójának nyitó mérkőzésén a Watford odahaza gól nélküli döntetlent játszott a Tottenhammel.

Az előző öt bajnokijából hármat elveszítő, a legutóbbi két fordulóban gólt sem szerző Tottenham a nem is olyan rég még sereghajtó, de az utóbbi öt körben négyszer nyerő és egyszer ikszelő Watford otthonába látogatott, így bár a keret erőssége és a tabellán elfoglalt helyezés (17., illetve 8.) Mourinho csapatának sikerét jelezte előre, a forma azért hagyott kérdőjeleket.

Az első félidőben a masszív labdabirtoklási fölény négy, kaput eltaláló Tottenham-lövésben kristályosodott ki, de így is a Watford lehetőségei voltak a veszélyesebbek, Deulofeu a szólója után mellé lőtt, Deeney fejesét pedig Gazzaniga védte bravúrral.

A fordulást követően Doucouré közeli helyzetével és Sarr kapáslövésével ugyancsak a házigazda veszélyeztetett, majd egyórányi játékot követően éledeztek a vendégek, Szon Hung Min lökete után a labda kevéssel a bal felső felett zúgott el, majd Lamela lövését blokkolták a védők.

A 70. percben Deeney büntetőt végzett el Vertonghen kezezése miatt, de Gazzaniga vetődve védett, míg a másik oldalon, a 92. percben Lamela lövésénél az egyik becsúszó védő a gólvonalról mentett, így maradt a 0–0.

Deeney lábában maradt a győzelem



A Spurs 93 PL-meccs után játszott újra gól nélküli döntetlent, ez a sorozat második leghosszabb szériája, csak a Manchester United 114 találkozós periódusa volt ennél is jobb.


ANGOL PREMIER LEAGUE
23. FORDULÓ
Watford–Tottenham Hotspur 0–0

Arsenal–Sheffield United 1–1 (Martinelli 45., ill. Fleck 83.)
Brighton–Aston Villa 1–1 (Trossard 38., ill. Grealish 75.)
Manchester City–Crystal Palace 22 (Agüero 82., 87., ill. Tosun 39., Fernandinho 90. – öngól)
Norwich–AFC Bournemouth 1–0 (Pukki 33. – 11-esből)
Southampton–Wolverhampton Wanderers 2–3 (Bednarek 15., S. Long 35., ill. Pedro Neto 53., R. Jiménez 65., 76. – az elsőt 11-esből)
West Ham United–Everton 1–1 (Diop 40., ill. Calvert-Lewin 44.)
Newcastle United–Chelsea 1–0 (Hayden 94.)
VASÁRNAP
15.00: Burnley–Leicester City (Tv: Digi Sport2)
17.30: Liverpool FC–Manchester United (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!
AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 21 20 1 50–14 +36 61
2. Manchester City 23 15 3 5 64–27 +37 48
3. Leicester City 22 14 3 5 47–21 +26 45
4. Chelsea 23 12 3 8 39–30 +9 39
5. Manchester United 22 9 7 6 36–25 +11 34
6. Wolverhampton 23 8 10 5 34–30 +4 34
7. Sheffield United 23 8 9 6 25–23 +2 33
8. Tottenham 23 8 7 8 36–31 +5 31
9. Crystal Palace 23 7 9 7 22–26 –4 30
10. Arsenal 23 6 11 6 30–32 –2 29
11. Everton 23 8 5 10 26–33 –7 29
12. Newcastle 23 8 5 10 22–34 –12 29
13. Southampton 23 8 4 11 29–42 –13 28
14. Brighton & Hove Albion 23 6 7 10 26–31 –5 25
15. Burnley 22 7 3 12 25–37 –12 24
16. West Ham 22 6 5 11 26–34 –8 23
17. Watford 23 5 8 10 20–34 –14 23
18. Aston Villa 23 6 4 13 29–44 –15 22
19. Bournemouth 23 5 5 13 20–36 –16 20
20. Norwich City 23 4 5 14 23–45 –22 17
Legfrissebb hírek

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
19 órája

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
22 órája

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:26

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Régi-új edző, régi-új szabályok – José Mourinho a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:34

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11