PL: Solskjaer lett a Cardiff City menedzsere - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.02. 13:52
null
Solskjaert meggyőzték a Cardiff vezetői, ő lett az új menedzser (Fotó: Reuters, archív)
Ole Gunnar Solskjaer lett az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Cardiff City menedzsere – jelentette be a klub hivatalos sajtótájékoztatón. A norvég szakvezető a múlt héten menesztett Malky Mackayt váltotta.

 

Solskjaer szerződtetését már előrevetítette, hogy a Moldétól távozó tréner a Cardiff tegnapi, Arsenal elleni idegenben elveszített bajnokiját (2–0) a helyszínen nézte meg a walesi klub vezetőinek társaságában. A Cardiff csütörtökön hivatalos sajtótájékoztató keretében be is jelentette a 40 éves menedzser érkezését, szerződésének részleteit egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

„Fantasztikus kihívás ez számomra. A Cardiff készen áll arra, hogy megtegye a következő lépést előre. Mindig arról álmodtam, hogy a Premier League-ben lehessek menedzser. Remélem, tudok segíteni a csapatnak" – mondta bemutatásán Ole Gunnar Solskjaer.

Solskjaer labdarúgóként 235 mérkőzésen lépett pályára a Manchester United színeiben, 91 gólt szerzett. Hat bajnoki címet és két FA-kupát nyert a „vörös ördögökkel", az 1999-es Bajnokok Ligája-döntőben pedig győztes gólt szerzett a hosszabbításban a Bayern München (2–1) ellen.

2007-es visszavonulása után az MU tartalékcsapatát irányította két és fél évig, majd a Moldével 2011-ben norvég bajnok lett.

A Cardiffnál nem lesz könnyű dolga a 40 éves norvég menedzsernek: a csapat 20 forduló alatt 18 pontot gyűjtött, amivel 17. a tabellán, egy ponttal megelőzve a kiesőhelyen álló Crystal Palace-t.

Legfrissebb hírek

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
13 perce

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
51 perce

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
1 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
15 órája

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
22 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
Tegnap, 11:59

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21
Ezek is érdekelhetik