PL: sima győzelemmel kezdte a szezont a Liverpool

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.12. 16:21
null
A Liverpool gálával indította az új szezont (Fotó: AFP)
A Liverpool 4–0-ra legyőzte a West Ham Unitedet az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 1. fordulójában.

Sokat nem kellett arra várni, hogy Jürgen Klopp csapata nekirontson a West Hamnek, a nagy nyomásnak pedig a 19. percben meglett az eredménye, ekkor az előző idény gólkirálya, Mohamed Szalah szerezte meg első találatát a 2018–2019-es szezonban.

Az egyiptomi támadónak nem volt nehéz dolga, a bal szélen Andrew Robertson kapta meg a labdát Sadio Manétól, a védő pedig élesen középre passzolt – a remek ütemben érkező Szalahnak csak a kapuba kellett belsőznie (1–0).

A folytatásban is a Liverpool volt az aktívabb, Lukasz Fabianski kapusnak többször is nagyot kellett védenie. Az első félidő hosszabbításában azonban már ő sem tudott segíteni: ezúttal is Robertson is csavart be a bal szélről, a hosszún érkező James Milner estében még vissza tudta passzolni a labdát középre, pont Manéhoz, aki négy méterről a kapu közepébe lőtt (2–0).



Az 53. percben ismét Mané ünnepelhetett, miután Roberto Firmino átadása után 11 méterről, fordulatból a jobb alsóba bombázott – a góllal kapcsolatban nem árt megjegyezni, hogy a visszajátszásból egyértelműen kiderült, Mané lesen volt, amikor megkapta a labdát.


A ráadásban még az egy perccel korábban beálló Daniel Sturridge is eredményes volt, így a Klopp irányította „vörösök” nagyon sima, 4–0-s sikerrel kezdték a Premier League 2018–2019-es kiírását.

A Southampton–Burnley összecsapás 0–0-s döntetlennel ért véget.

ANGOL PREMIER LEAGUE
1. FORDULÓ
Liverpool–West Ham United 4–0
(Szalah 18., Mané 45+2., 53., Sturridge 88.)
Southampton–Burnley 0–0

Később
17.00:
Arsenal–Manchester City (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 1 1 4–0 +4 3
2. Chelsea 1 1 3–0 +3 3
3. Watford 1 1 2–0 +2 3
3. Crystal Palace 1 1 2–0 +2 3
3. Bournemouth 1 1 2–0 +2 3
6. Tottenham 1 1 2–1 +1 3
6. Manchester United 1 1 2–1 +1 3
8. Wolverhampton 1 1 2–2 0 1
8. Everton 1 1 2–2 0 1
10. Southampton 1 1 0–0 0 1
10. Burnley 1 1 0–0 0 1
12. Manchester City 0 0–0 0 0
12. Arsenal 0 0–0 0 0
14. Newcastle 1 1 1–2 –1 0
14. Leicester City 1 1 1–2 –1 0
16. Fulham 1 1 0–2 –2 0
16. Cardiff City 1 1 0–2 –2 0
16. Brighton & Hove Albion 1 1 0–2 –2 0
19. Huddersfield Town 1 1 0–3 –3 0
20. West Ham 1 1 0–4 –4 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik